Tovább kígyóznak a sorok a magyarok kedvenc hiteléért: hol van már a válság, óriási a roham

Pénzcentrum2024. május 7. 13:01

Frissítette a háztartásokkal és nem-pénzügyi vállalatokkal kötött hitel- és betétszerződésekre vonatkozó adatsorait a Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az alábbiakban bemutatjuk a márciusra vonatkozó friss adatsorok jelzáloghitelekre vonatkozó részeit – látni fogjuk, hogy 2022 nyara óta nem vettek fel annyi lakáshitelt a magyar háztartások, mint a most vizsgált időszakban. Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy az idei évben eddig folyamatosan bővülni tudott a hitelpiac, ráadásul nem is akármekkora mértékben – a márciusban kihelyezett hitelek szerződéses összege 15 százalékkal haladta meg a februári kihelyezések összegét, jóllehet már a februári eredmény is toronymagasan verte a tavalyi év legmagasabb havi eredményét is.

Idén márciusban 97,8 milliárd forintnyi lakáshitelt vettek fel a magyar háztartások, ami 2022 augusztusa óta a legmagasabb összegnek számít. Ez az idén februári eredményhez képest is igen jelentős, bő 12,5 milliárd forintos bővülést jelent, ami százalékosan kifejezve 14,9 százalékos emelkedést jelent egyetlen hónap leforgása alatt. Még szembetűnőbb a bővülés mértéke, amennyiben a mostani eredményt az egy évvel ezelőttivel vetjük össze – tavaly márciusban 41,6 milliárd forint volt az új jelzáloghitel-szerződések összege, amihez képest a mostani eredmény 135 százalékos emelkedést jelent (+56,3 mrd).

Utoljára 2022 augusztusában fordul elő, hogy a mostanihoz hasonló méretű összeget vettek fel a magyar háztartások – a szóban forgó hónapban 96 milliárd forint volt az újonnan kihelyezett jelzáloghitelek volumene. Ez akkoriban egyébként gyenge eredménynek számított, elvégre alig három hónappal korábban, 2022 májusában még 153,9 milliárd forintnyni jelzáloghitelt vettek fel a magyar lakossági ügyfelek.

Loading...

Ugyancsak a mostani eredmény kiemelkedő voltát érzékelteti, ha figyelembe vesszük, hogy a tavalyi évben havonta átlagosan 49,6 milliárd forint volt az újonnan felvett jelzáloghitelek szerződéses összege. Ezt az átlagértéket a mostani eredmény 97,3 százalékkal haladja meg, tehát közel kétszer akkora összegről van szó.

További kedvező hír, hogy márciusban is folytatódott a lakáshitelek átlagos hitelköltség-mutatójának a csökkenése – az összes lakáshitelre vetítve a mutató a februári 7,85 százalékról 7,35 százalékra csökkent (-0,5 százalékpont). Az átlagos hitelköltség-mutató legutóbb egyébként 2022 júniusában volt még a mostaninál is alacsonyabb (6,93%).

Loading...

Ajánlatok 2024 májusában

Végezetül a Pénzcentrum kalkulátorával ismét megnéztük, hogy milyen piaci lakáshitel-ajánlatok közül válogathatnak azok, akik most szeretnének jelzáloghitelt felvenni. A kalkulációt 20 millió forint kölcsönösszeggel, 20 éves futamidővel és 800 ezer forintos nettó családi jövedelemmel végeztük el.

Loading...

A leírt feltételek mellett idén május elején az UniCredit Bank ajánlata tűnik a legkedvezőbbnek – a hitelintézet jelenleg 6,25 százalékos THM mellett kínálja a fenti hitelt, ami 144 442 forintos havi törlesztőrészletet jelentene, míg a futamidő végéig visszafizetett teljes összeg 34 688 185 forintot tenne ki.

Az UniCredit Bank ajánlata után a CIB Bank (147 674 forint, THM 6,57%), a Raiffeisen Bank (147 822 forint, THM 6,58%), és a MagNet Bank (147 793 forint, THM 6,74%) ajánlatai tűnnek a legkedvezőbbnek, míg a legkevésbé kedvezőnek jelenleg egy OTP-s ajánlat tűnik – ebben az esetben 158 429 forint lenne a havi törlesztőrészlet, míg a teljes visszafizetendő összeg 37 514 914 forint lenne a futamidő végéig (THM 7,27%).

Címkék:
mnb, eredmény, lakáshitel, jelzáloghitel, jegybank, bank, thm, forinthitel, hitelezés, központi bank, magyar nemzeti bank, hitelpiac,