Fontos változás a CSOK Plusznál: több millió forintot hagynak a lakásvásárlók zsebében

Pénzcentrum2023. december 23. 18:32

Egy frissen megjelent jogszabály értelmében a CSOK Plusszal vásárolt városi ingatlanok teljes egészében illetékmentesek lesznek, míg eredetileg a vételár 80 millió forintot meghaladó része után fizetni kellett volna. A változás a Bankmonitor számításai szerint 2,8 millió forint megtakarítást jelent egy 150 millió forintért megvásárolt ingatlan esetében.    

2023. december 22-én jelent meg a Magyar Közlönyben „a hazai gazdasági szereplők versenyképességének erősítésével és a közigazgatás hatékonyságának növelésével összefüggő egyes törvények módosításáról” szóló 2023. évi CIX. törvény - szúrta ki a Bankmonitor. A jogszabály többek között a lakástámogatásokhoz kapcsolódó illetékmentességet is módosítja.

A módosítás alapján vételártól függetlenül nem kell megfizetni a vagyonátruházási illetéket abban az esetben, ha CSOK Plusz felhasználásával történik a lakásvásárlás. A Bankmonitor szakértői szerint ez a kifejezetten nagyértékű ingatlanok esetében jelent komoly pénzügyi előnyt, hiszen az eredeti szabály szerint az illetéket meg kellett volna fizetni a vételár 80 millió forintot meghaladó részére.

Mekkora pénzügyi előnyt jelent CSOK Plusz esetén az illetékmentes vásárlás? Az illeték alapesetben a vételár 4 százaléka. Ez egy 20 millió forintért megvásárolt ingatlannál 800 ezer forint, egy 60 millió forintosnál 2,4 millió forint, míg egy 150 millió forintosnál 6 millió forint költséget jelenthet. (150 millió forintnál drágább ingatlan CSOK Plusz felhasználásával nem vásárolható.)

Az eredeti szabályok értelmében 150 millió forint vételárnál 3,2 millió forint illetéket engedtek volna el, míg 2,8 millió forintot (a 80 millió forint feletti rész után) meg kellett volna fizetni. A változás tehát 2,8 millió forint extra kedvezményt jelent ebben az esetben.

A preferált kistelepüléseken nincs változás, itt továbbra is teljes egészében megmarad az illetékmentesség abban az esetben, ha Falusi CSOK felhasználásával vásárol valaki ingatlant.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ha megsértjük a CSOK Plusz szabályait, akkor az illetéket is rendezni kell

A CSOK Plusz egy nagyon kedvező, legfeljebb 3 százalékos kamatozású lakáshitel, melyhez a futamidő alatt megszületett második gyermektől minden baba után 10-10 millió forint tartozáselengedés kapcsolódik. A kedvezményekért cserébe azonban szigorú feltételeket kell teljesíteni. Ha ezeket megsértjük, akkor az addig kapott kedvezményeket – kamattámogatás, tartozáselengedés – rendezni kell az állam felé. Sőt az elengedett illetéket is meg kell fizetnünk utólag.

Jó hír ugyanakkor, hogy amennyiben csak részben kell visszafizetni a CSOK Plusz miatt korábban kapott kamattámogatást, akkor az illetékmentesség megmarad. Ez a gyakorlatban akkor fordulhat elő, ha részben teljesült a gyermekvállalás. Amennyiben például kettő gyereket vállaltunk, de csak egy született meg, akkor a jogosulatlanul felvett hitelösszegre a kamattámogatást igen, míg az illetéket nem kell rendeznünk. Az elengedett illetéket akkor sem kell rendezni utólag, ha a CSOK Pluszhoz kapcsolódó gyermekvállalás egészségügyi okok miatt nem teljesült.

Címkék:
jogszabály, magyar közlöny, illetékmentesség, bankmonitor, csok plusz,