Pénzcentrum • 2019. június 19. 19:02
Az eddigi legkedvezőbb feltételekkel igényelhető a szabad felhasználású Diákhitel1, melynek kamatmértéke 1,99%-ra csökkent, jelentette be Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. újonnan kinevezett vezérigazgatója. A képzési költségre használható Diákhitel2 az állami kamattámogatásnak köszönhetően változatlanul 0%-os kamattal vehető fel 2019. július 1. és december 31. között.
A Diákhitel Központ Zrt. az előző félévi 2,20%-ról 21 bázisponttal 1,99%-ra csökkentette a Diákhitel1 kamatát. A Diákhitel felvehető összegei a 2019/20-as tanévben a következőképpen alakulnak: a szabad felhasználású Diákhitel konstrukció esetében havi 15 és 70 ezer forint közötti összeg igényelhető, míg a kizárólag képzési díjra fordítható Diákhitel2 felvehető összegének maximuma az adott képzésre meghirdetett önköltségi díj.
A vezérigazgató ismertette az MFB Csoporthoz tartozó Diákhitel Központ Zrt. 2018-as legfontosabb eredményeit. 2017-hez képest a Diákhitel1 konstrukciót 6%-kal, míg a kizárólag képzési költségre fordítható Diákhitel2-t 34%-kal több hallgató igényelte. A Társaság az elmúlt év során 17 714 hallgató számára folyósított szabad felhasználású hitelt, közülük 80% 50 ezer forint, vagy annál nagyobb havi hitelt igényelt.
Tavaly a társaság összesen 13,7 milliárd forint összegű hitelt nyújtott, így a megalapítása óta folyósított hitelállomány meghaladta a 341 milliárd forintot. Sem hitelbírálat, sem fedezet nem szükséges a folyósításhoz és bármikor lehetőség van ingyenes előtörlesztésre, emelte ki a vezérigazgató.
Beszámolt továbbá a 2019. október 1-től bevezetésre kerülő Nyelvtanulási Diákhitelről is. Az új hitelterméket azok az aktív vagy hallgatói jogviszonyukat szüneteltető hallgatók vehetik majd fel, akik nem rendelkeznek a diplomaszerzéshez szükséges nyelvvizsgával, vagy már záróvizsgát tettek, de nyelvvizsga hiányában diplomát nem szereztek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A magyar hallgatói hitelezési rendszer egyértelmű sikernek tekinthető - hangsúlyozta a vezérigazgató. A Diákhitel Központot 2001-es fennállása óta stabilitás és magas ügyfélelégedettség jellemzi. Fontos elismerésnek nevezte, hogy a hazai rendszer iránt több uniós tagállam (köztük a V4-ek) is érdeklődik és a magyar modell uniós szinten a követendő példák közé tartozik.
A Diákhitel Központ legfontosabb célja lehetőséget teremteni arra, hogy a magyar diákok családi hátterüktől és anyagi lehetőségeiktől függetlenül, egyenlő eséllyel a tehetségüknek és a választásuknak megfelelő oktatásban részesüljenek, és ezzel hozzájáruljanak a versenyképes magyar felsőoktatás színvonalának további emeléséhez.