Pénzcentrum/MTI • 2010. június 24. 08:32
Több hitelintézet ellen is felügyeleti intézkedést alkalmazott a PSZÁF ügyfélpanasz nyomán végzett fogyasztóvédelmi eljárás után.
A Budapest Bankot (BB) a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megszegése miatt 2 millió forintra bírságolta a felügyelet, s elrendelte, hogy maradéktalanul tartsa be az ügyféltájékoztatásra, valamint értesítési kötelezettségre vonatkozó szabályokat.
A határozat indoklásából kiderül: a panaszos végtörleszteni kívánta jelzálogkölcsönét, de a bank munkatársa - az ügyfél figyelmeztetése ellenére - olyan időpontot jelölt meg a törlesztés lehetséges napjaként, amivel a szerződésben rögzített feltételek nem teljesültek. Emiatt a bank elutasította a kérelmet. Ráadásul a BB nem tett meg mindent azért, hogy erről az ügyfelet értesítse, így az előtörlesztésre csak hónapokkal később kerülhetett sor.
A Credigen Bankot arra szólította fel a felügyelet, hogy maradéktalanul érvényesítse a Magatartási Kódexben foglalt transzparencia elvét, az árfolyam különbözet elszámolásáról szóló visszaigazolásokon egyértelműen és tételesen tüntesse fel az árfolyamkülönbözet összegét, az elszámolás napján aktuális, valamint a bázisárfolyamot, és rögzítse az érintett időszakot.
A PSZÁF egy ügyfélpanasz kivizsgálása során azt állapította meg, hogy az árfolyamkülönbözet elszámolásáról szóló visszaigazolások nem tartalmaznak egyértelmű információkat arról, hogy mely időszakra vonatkozóan keletkezett árfolyam különbözetről van szó, milyen mértékű a bázis, illetve az elszámolás napján aktuális árfolyam, valamint a különbözet pontos összege.
A Magyar Cetelem Bankot (MCB) informatikai hiba orvoslására szólította fel a PSZÁF. A bank egyik ügyfele törlesztette fennálló hiteltartozását, ennek ellenére a kölcsönszerződés felmondásáról szóló értesítést küldtek neki, amelyben közel 296 ezer forint további tartozást állapítottak meg. A határozat indoklásából kiderül: az ügyfél tényleges tartozásánál 3854 forinttal kevesebbet fizetett be, emiatt a szerződést nem zárták le.
Az MCB azonban informatikai hiba miatt részleges előtörlesztés helyett a törlesztőrészletek meg nem fizetését rögzítette számítástechnikai rendszerében, s emiatt felmondta a panaszos ügyfél kölcsönszerződését. A bank a 3854 forint különbözetet végül jóváírta az ügyfél számláján és lezárta a kölcsönszerződést.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Raiffeisen Bankot azért panaszolta be egy ügyfél, mert miután a banknál vezetett pénzforgalmi számláját megszüntette, a hitelintézet többszöri ígérete ellenére nem tett eleget a cégbíróság felé bejelentési kötelezettségének. Emiatt az ügyfélnek 15 ezer forintos igazolási díjat kellett befizetnie a banknak, hogy közbeszerzési eljárás során igazolni tudja pénzforgalmi számlájának megszüntét.
A bank szerint a jelentés elmaradását egy technikai hiba okozta, amiért elnézést kért az ügyféltől, és közölte: visszakapja a befizetett díjat. A PSZÁF felszólította a Raiffeisent arra, hogy a technikai hiba miatt felmerülő panaszok esetében a szükséges intézkedéseket haladéktalanul tegye meg.
A Közlekedési Biztosító Egyesületet 500 ezer forintra bírságolta a felügyelet a fogyasztói panaszok megválaszolására irányadó rendelkezés megsértése miatt.