HelloVidék • 2025. március 21. 15:50
Kihirdették a 15. Európai Év Fája verseny eredményeit. Az egri platánfa is szereplet az erős mezőnyben. A Szmrecsányi Lajos Érsekkert impozáns fája méretével és megjelenésével a hazánk egyik legkülönlegesebb növénye, 2024-ben az Év fája volt.
Kihirdették a 15. Európai Év Fája verseny eredményét, és idén a győztes pedig a lengyel „Dalkowskie-hegység szíve” fantázianévre hallgató bükkfa lett, 147 553 szavazattal. A második helyen egy portugál, a harmadikon pedig egy spanyol fa végzett. A magyar képviselet, az egri platánfa is sikert aratott, 7115 szavazattal a 14. helyen végzett. Az egriek büszkesége a Szmrecsányi Lajos Érsekkert területén található, impozáns megjelenésével a kert egyik legismertebb fája.
A győztes lengyel bükkfa története is különleges: a fa a Dalkowskie-hegység középső részén magasodik, és vörös leveleivel vonzza a látogatókat. A fa árnyékában rendeznek koncerteket, felolvasóklubokat, sőt katolikus szentmiséket is tartanak. A turisták pedig már szokásukká tették, hogy földimogyorót dobnak a fa hasadékába, mert úgy tartják, hogy a fa valóra váltja kívánságaikat.
A versenyt az Environmental Partnership Association (EPA) szervezte, és az online szavazás lehetőséget biztosított arra, hogy a fákra bárki szavazhasson. A verseny 2011 óta zajlik, és idén már 16 ország fái indultak. Az eredmények és a résztvevő fákat az Európai Év Fája Facebook-oldalán tekinthetjük meg.
Az egri platán ültetésének időpontja nem ismert
2024-ben az Év fája lett az Szmrecsányi Lajos Érsekkert platánfája, ami legalább 150 éves lehet (a pontos kora nem ismert). A szájhagyomány szerint még annak is tanúja volt, amikor Kossuth Lajos, Klapka György és Görgei Artúr részvételével 1849-ben a kápolnai csata előtt haditanácsot tartottak Egerben. Az említett urak állítólag a fa lombjai alatt pihentek meg.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A fát 1978-ban védetté nyilvánították. A tekintélyt parancsoló méretekkel rendelkező növény „sokak által kedvelt fa, rengetegen látogatják, találkozási pont fiataloknak, időseknek, barátoknak, szerelmeseknek egyaránt” – írja az Ökotárs a honlapján. 2023-ban a Szekszárdi Remete berkenye nyerte el ez a címet.