HelloVidék • 2025. március 20. 10:50
A 2025-ös jubileumi szentév hivatalos édessége, a Halleluja fagylalt, március végétől Magyarországon is elérhető lesz. Az édesség elsőként a Vatikánban debütál, majd több mint 250 európai városban, köztük két balatoni településen is kapható lesz.
A Halleluja fagylaltot Vincenzo Squatrito, a híres olasz kézműves fagylaltmester alkotta meg. Az édesség alapját a gianduia, azaz a mogyorós csokoládékrém adja, és egy különleges pirított mogyoró-csokoládé kombinációjával készült. A fagylalt először március 23-tól a Vatikánban, a Szent Péter tér közelében lesz kapható, míg március 24-től Európa több mint 250 városában, így Bécsben, Londonban és Milánóban is.
Magyarországon a Balaton két településén, Balatongyörökön és Balatonmáriafürdőn kóstolhatják először a turisták a Vatikán édességét - írta a Veol.hu. A balatongyöröki Promenád Kávéház, amely a tavalyi év Balaton Fagyija győztese, csatlakozott a kampányhoz, és különleges jótékonysági célból az első tégely második gombócának bevételét a helyi templomnak ajánlja fel.
A Balatonmáriafürdőn található Florida Fagylaltozó szintén részt vesz a kampányban, így a Balaton északi és déli partján egyaránt lehetőség lesz a Halleluja fagyi megkóstolására.
A Vatikán fagylaltja a magyar cukrászdák mellett a székesfehérvári Damniczki cukrászdában és az érdi Pataki cukrászdában is kapható lesz, hozzájárulva a turizmus élénkítéséhez és a szezon meghosszabbításához.