HelloVidék • 2025. március 20. 09:47
A Zala megyei kisváros, Letenye önkormányzata most azt tervezi, hogy már idén újranyitja az évekkel ezelőtt bezárt termálfürdőjét. Részletek itt!
A héten megkezdődtek a letenyei strand és termálfürdő már régóta várt felújítási munkálatai - jelentette be a hírt a kisváros polgármestere Facebookon. Első körben a gépészeti berendezések állapotát tekintik át, ezt követik az egyéb szükséges munkálatok. Az önkormányzat eltökélt abban, hogy az idei szezonban már tudja fogadni vendégeit a város és környéke lakói körében igen népszerű turisztikai attrakció, a 2003-ban átadott termálvizes strand - írta a Zaol.hu.
A letenyei strand utoljára a 2019-es szezonban volt nyitva, majd a COVID-19 járvány miatt kellett bezárni. Ezt követően gazdasági okokra hivatkozva a helyi önkormányzat úgy döntött, hogy nem nyitja meg a strandot a látogatók előtt. A hosszú zárva tartás következtében a strand műszaki állapota jelentősen romlott: a medencék, a gépészeti berendezések, és a környezet is komoly károkat szenvedtek el. Néhány évvel ezelőtt még szóba került, hogy befektetőt keresnének a strand üzemeltetésére, de ez nem hozott eredményt. A 2022-es önkormányzati választások után azonban újra prioritást kapott a strand újranyitása.
A strand újranyitása fontos téma a város életében, hiszen a helyi lakosok és a környékbeliek is régóta várják. Vida László polgármester a megyei lapnak elmondta, hogy már tavaly közösségi munkát szerveztek a strand zöldterületének rendbetételére, amire sokan jelentkeztek, és sikerült is megszüntetni a korábbi lehangoló állapotokat. A 2025-ös költségvetésben is biztosítva van a szükséges forrás a munkálatokra, amit elsősorban a város saját bevételeiből finanszíroznak, de közben más pénzügyi források keresése is folyamatban van.
A polgármester közölte még, hogy a munkálatok első lépése a gépészeti berendezések állapotának átvizsgálása volt, ami már elkezdődött. Leszerelték a villanymotorokat és szivattyúkat, hogy ellenőrizhessék azok működőképességét, és szükség esetén elvégezhessék a javításokat. Miután a berendezések visszakerülnek a helyükre, próbaüzem következik, amely során a vízforgató- és szűrőberendezéseket is ellenőrzik. Ezen kívül elkezdődtek a medencék burkolatának javítási munkálatai is, és a zöldterületek karbantartása is folyamatban van. A polgármester szerint a jelenlegi ütemezés alapján szinte biztos, hogy a letenyei strand 2025-ben újra kinyithatja kapuit a látogatók előtt.