HelloVidék • 2025. január 28. 12:15
A festői környezetben fekvő Grábóc egyik legkedveltebb látványossága, a Mária-kilátó, már hosszú ideje erősen lepusztult állapotban van. A tolnai település háromszintes kilátója mindössze 10 évet élt, most pedig az életveszély miatt lezárták. A kérdés csupán az, hogy ki és mikor vállalkozik a felújítására.
A tizenöt méter magas, háromszintes, hatszög alaprajzú Mária-kilátót 2015-ben adták át. A Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra nyomvonalának közelében található, így számos túrázó útvonalába illeszkedik. A fatorony tetejéről pazar kilátás nyílik Grábóc festői látképére, a Keleti-Mecsek dombjaira és a környező vidékre. Jelenleg azonban mindez elérhetetlen a látogatók számára – írja a Teol.
A kilátó eredetileg magánkézben volt, de a megyei lap információi szerint tavaly az önkormányzat tulajdonába került. Ez reményt adhat arra, hogy a kilátót újra megnyithatják a túrázók előtt. A polgármester hangsúlyozta, hogy szeretnék minél előbb felújítani az építményt, hiszen sokan keresik, de az életveszélyes állapot miatt zárva kell tartaniuk. A munkálatok megkezdéséhez pályázati forrásokat próbálnak bevonni, de addig a látogatóknak számolniuk kell azzal, hogy hiába teszik meg az utat, nem mehetnek fel a toronyba.
Bár a Mária-kilátó jelenleg nem látogatható, a környék továbbra is bővelkedik látnivalókban. Grábóc történelmi és vallási emlékei, mint a szerb ortodox templom és kolostor, évszázados múltra nyújtanak betekintést. A kolostor freskói és ikonosztázai lenyűgöző látványt kínálnak azoknak, akik előzetesen bejelentkeznek egy látogatásra.