HelloVidék • 2025. január 25. 11:31
Több ezer kulináris turista várható azokra az eseményekre, amelyeket ezen a hétvégén szerveznek a Balatonnál. A rendezvények központi eleme a sertéshúsból készült ételek lesznek. Lesz olyan strand, ahol a látogatók szemtanúi lehetnek a disznóvágásnak, máshol friss kolbásszal és kocsonyaszépségversennyel várják a vendégeket.
Január 25-én a Kenesei Disznótor – Falusias Disznóvágás elnevezésű hagyományőrző eseményre invitálják a gasztronómia szerelmeseit. Ugyanezen a napon az Újévi Szárszói Disznólkodás és Szigligeti Disznótor is színesíti a programot, ahol a strandon felállított látványkonyhában reggel 9 órától kezdődik a disznóvágás.
A kulináris események az ezt követő hetekben is folytatódnak: február 8-9-én a Balatonalmádiban szervezik meg a Kocsonya és Disznótoros Fesztivált, február 15-én pedig a tizennyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Badacsonytördemici Kocsonya Szépségverseny várja a turistákat.
Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke kiemelte az ilyen események turisztikai jelentőségét. Évente több tízezer ember érkezik a Balatonhoz csak azért, hogy részt vegyen valamelyik fesztiválon. Ezek a vendégek nem feltétlenül jelennek meg a szálláshely-foglaltsági statisztikákban, hiszen sokan csak egy napra érkeznek. Mégis, fogyasztásukkal jelentős mértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a balatoni szolgáltatók egész évben nyitva tarthassanak.
A disznótor a magyarok vérében van
Fekete Tamás szerint a disznóvágás a magyar falusi népszokások egyi legismertebb rituáléja, mely mára a városi emberek számára turistalátványossággá avanzsálódott. Ugyanakkor ez a mai napig mindenki számára egy igazi ünnep, ahol az emberek összegyűlnek, együtt főznek, esznek, isznak és jól érzik magukat – mondta lapunknak a turisztikai szakember.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A Balatoni Turizmus Szövetség tapasztalatai szerint nemcsak a környékbeli településekről, hanem akár száz-százhúsz kilométeres távolságból is érkeznek látogatók ezekre a rendezvényekre. Győr, Veszprém, Pécs, Székesfehérvár és Budapest környékéről is tömegesen érkeznek a turisták a Balatonhoz egy jó kis disznótorért – tette hozzá Fekete Tamás.