HelloVidék • 2024. december 4. 11:04
Az ügyben teljes a hírzárlat. Felakasztotta magát egy diák kedden a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolában, de a gondnok időben észrevette, és a mentők kórházba szállították - írta meg a delmagyar.hu.
Ahogy a portál írja, kedden napközben több rendőrautó és mentőautó érkezett a szegedi Zrínyi Ilona Általános Iskolához, ahonnan később egy hordágyon fekvő személyt szállítottak el. Az ügyben a hatóságok teljes hírzárlatot rendeltek el, sem a mentők, sem a rendőrök nem adtak tájékoztatást, és mint fogalmaztak, valószínűleg később sem fognak.
Ez alapján már sejthető volt, hogy gyermekkel történt valami az intézményben. Később kiderült, hogy az iskola egyik mosdójában felakasztotta magát. A szülők, akik délután érkeztek gyermekeikért, csak kiszivárgott sajtóhírekből értesültek arról, hogy komoly incidens történt...
Észrevettük, hogy sok rendőr és mentő érkezett az iskolához, majd elhúzták a függönyöket, hogy ne lássuk, mi történik. Többen sírtunk, mert azt hittük, hogy mi tettünk valami rosszat. Nagyon meg voltunk ijedve
- mondta egy felsős diáklány a lapnak. Az információk lassan kezdtek szivárogni. A diáklány elmesélte, hogy a gondnok, Zsolti bácsi talált rá a felsős fiúra, aki a mosdóban akasztotta fel magát.
Be szokott járni a mosdókba, hogy ott se tudjanak rosszalkodni
- tette hozzá, illetve azt is, hogy a fiú nemrég érkezett az iskolába.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Gyakran beszóltak neki, de ő is húzgálta a lányok haját. Kedden egy lánytól kért kölcsön egy nyakba akasztható menzakártyát, és azzal akasztotta fel magát a vécében. A gondnok észlelte, mi történt, és azonnal közbeavatkozott. A lány, akitől kölcsönkérte a kártyát, nagyon rosszul érezte magát, de mondták neki, hogy ez nem az ő hibája
- zárta a történetet a diáklány.
A fiú állapotáról egyelőre nem tudni semmit. A diákoknak nem adtak tájékoztatást arról, hogy a történtek bármilyen hatással lennének az iskola működésére, így szerdán a szokásos munkarend szerint folytatódik a tanítás.