HelloVidék • 2024. szeptember 13. 21:04
A kormányhivatal elrendelte, hogy 21 rókát szabadon kell engedni, köztük vak és sérült állatokat.
Egy ország fogott össze, hogy megmentsenek egy vak és egy sérült rókát a kivégzéstől. Martina, a Martonvásár közelében megmentett rókalánynak lett volna esélye, hogy egyszer újra lásson. A balatonőszödi Rókales alapítvány vette gondozásba, épp egy MRI vizsgálatra készült, amikor kedden váratlanul rendőrautók, vadászok és a kormányhivatal munkatársai rajtaütöttek a közismert állatvédő szervezet telephelyén - írja a Blikk.
A hivatalnokok papírokat lobogtatva közölték: azonnal szabadon kell engedni 21 rókát. Köztük mentett, elárvult kölyköket is, amelyek még nem biztos, hogy egyedül megállják a helyüket a vadonban.A hivatal nem kegyelmezett a vak Martinának és a szintén sérült, ember által nevelt Blue nevű rókának sem.
Úgy jöttek, mint amikor a kommandó rajtaüt a drogkartellen, mintha egy körözött drogcsempész lennék. Hiába mondtam nekik, hogy van itt olyan róka is, amelyik nem lát, a másik pedig szintén kezelésre vár, és ha elengedik, a biztos, kegyetlen halálba küldik őket, amivel megvalósítják az állatkínzás bűncselekményét. Közöltem a rendőrökkel, hogy ellenállást fogok tanúsítani. Ekkor kaptam két nap haladékot, hogy elengedem a beteg rókákat vagy hatósági állatorvossal elaltassam őket. Két nap múlva visszajönnek ellenőrizni
– számolt be feldúltan a történtekről a lapnak Kurunczi Norbert, a Rókales alapítvány vezetője.
A Somogy vármegyei kormányhivatal a Blikk-kel azt közölte, hogy lakossági bejelentések alapján indítottak eljárást, mert az alapítvány engedély nélkül tartotta a rókákat, és a hatóság korábbi felszólítása ellenére is folytatta tevékenységét, illetve az állatok zárt ketrecekben való tömeges tartása is kifogásolható volt.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hatóság kizárólag egészséges állatokat engedett szabadon, a vak és egyéb beteg állatokat lehetőség van átadni arra jogosult befogadó létesítménynek, de ettől a Rókales Alapítvány korábban is és most is elzárkózott
– tudatta a hivatal.
A HelloVidéknek korábban Kurunczi Norbert, a Rókales alapítvány vezetője is mesélt a rókák iránti szenvedélyéről, mindennapjairől, valamint arról is, hogy miért van még mindig rengeteg előítélet és fals információ a rókák kapcsán a köztudatban.