Jön az újabb vidéki gyár: akkumulátorokat és töltőket gyártanak majd a sormásoni üzemben

HelloVidék2024. július 23. 18:01

A kormány beruházásösztönzési stratégiájának fókuszában most a délnyugat-magyarországi térség áll, a cél elősegíteni a régióbeli vármegyék iparának gyors fejlődését - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető a német Einhell új beruházásának bejelentésén elmondta, hogy a barkácsgépgyártás egyik piacvezetőjének számító vállalat a magyarországi kereskedelmi tevékenységét gyártással is kiegészíti, ezért üzemet hoz létre Sormáson, ahol szerszámgépeknél használt akkumulátorokat és töltőket fognak összeszerelni. Tájékoztatása szerint a nemzetközi versenyben elnyert beruházás értéke mintegy kétmilliárd forint, az állam ehhez 400 millió forintos támogatást nyújt, így hozzájárulva nyolcvan új munkahely létrejöttéhez az első ütemben.

Beszédében kiemelte, hogy a cég beszállítói láncának egy jelentős részét a kínai partnerek adják, akiket a kormány szintén megpróbál majd hazánkba csábítani, hiszen a magyar gazdaság egyik fő erejét éppen a német-kínai vállalati együttműködés adja, amelynek kiterjesztése a barkácságazatra a diverzifikáció újabb fontos lépése lehet. Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a gazdaságfejlesztésben mindig is szembesülni kellett a földrajzi adottságokkal, a gazdaság korábbi egyértelmű Budapest-központúságával.

Emellé aztán felzárkózott az északnyugat-magyarországi térség, főként a rendszerváltoztatást követő időszakban betelepülő nagy autóipari kapacitások miatt. Ezután, hogy az ország ne billenjen el nyugat-keleti vonatkozásban, gazdasági fejlettség tekintetében, csomót koncentráltunk az ország keleti felének gazdaságfejlesztésére. Mára a Miskolc-Debrecen-Nyíregyháza tengely gyakorlatilag a globális autóipari technológiai forradalom egyik zászlóshajójának minősíthető

- mondta.

Ezért most beruházásösztönzési stratégiánk fő fókuszában a délnyugat-magyarországi térség van. Azt szeretnénk, ha a délnyugat-magyarországi vármegyék ipara nagy lépésekkel fejlődhetne, és a gazdaság ott erősödhetne a következő időszakban

- fűzte hozzá.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A miniszter kitért arra is, hogy továbbra is a német vállalatok alkotják a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, nagyjából 300 ezer embernek adva munkát. Emlékeztetett, hogy az utóbbi tíz évben több mint kétszáz nagy német beruházás kapott támogatást a magyar hatóságoktól, és ezek több mint tízmilliárd eurónyi fejlesztést indukáltak.

Jó döntést hoztak azzal, hogy Délnyugat-Magyarországot választották, és azzal, hogy Zala vármegyét, Nagykanizsa közvetlen közelségét, Sormást választották. Az biztos, hogy áll rendelkezésre a megfelelő munkaerő. Az oktatási intézmények várják az együttműködés lehetőségét a gazdasági szereplőkkel, és most már az infrastrukturális adottságok is olyanok, hogy nyugodtan lehet beruházásokat tervezni a térségben

- összegzett.

Címkék:
hellovidék, akkugyár,