Megválasztották a legzöldebb magyar városokat: nem semmi, mit vittek véghez vidéken

HelloVidék2024. július 15. 21:06

Egy 2023. elején megjelent KSH kutatás azt állapította meg, hogy Veszprém az egyik legfenntarthatóbb város Magyarországon. Azt az azóta eltelt egy év számos példával is igazolta, hogy Veszprémben gazdasági, kulturális és az élhetőség szempontjából is hangsúlyt kap a környezetvédelem.

Veszprém példát mutat a fenntarthatóság területén, elsők között voltunk a magyarországi nagyvárosok között, akik klímastratégiát fogalmaztak meg

- emelte ki nemrég Porga Gyula, Veszprém polgármestere. Ennek pedig nemcsak a széles körű ismeretterjesztés, hanem a zöld megoldások népszerűsítése is része.

Elektromos buszok a városi forgalomban

Az eltelt egy évben ez nemcsak az elektromos buszok forgalomba kerülése vagy az állatbaráttá felújított vasútállomásban öltött testet. Folytatódott többek között a vadvirágos Veszprém projekt, melynek köszönhetően a Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zrt. és a Szent István Egyetem szakembereinek közreműködésével, a városi klímához alkalmazkodó zöldfelületek jöttek létre. A VKSZ Zrt. felelős csaknem 200 hektár zöldfelületért is a városban: azon vannak, hogy a város zöldítését nem tájidegen, de a klímaváltozás miatti viszontagságokat jól bíró növényeket telepítsenek.

Óriási siker a holtfa program, melynek lényege, hogy a kivágott, beteg fák élőhelyként szolgálnak madaraknak, rovaroknak és gombáknak – pontosan úgy, ahogyan a természetben.

Zöld város projekt

A városfejlesztés egyik kiemelt beruházása volt a Zöld város projekt is, melynek keretében a Szent Miklós-szegi Kálvária-dombon és környékén olyan zöld terület jött létre, melyen kikapcsolódási, kulturális programokra is lehetőség nyílik, közelebb hozva az embereket az őket körülvevő környezethez. (Ennek része például egy etnobotanikai kert létrehozása is a Laczkó Dezső Múzeum és a tájház között.)

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kultúra és környezetvédelem tehát összefonódik a városban.

Nem csoda, hogy itt még a fesztiválozásnál is cél a fenntarthatóság. Erre kiemelt példa a júliusi VeszprémFest, mely mindig is utat mutatott abban, hogyan szervezhető meg egy ekkora volumenű esemény a lehető legkisebb környezeti terhelés nélkül. Itt szintén világsztárok lépnek fel, de a helyszín merőben más jellegű, mint ami sokaknak a “fesztivál” szóról eszébe jutna: a várhegy alján, festői környezetben kapnak helyet a koncertek. Nem mellesleg, sok más fesztivállal ellentétben az esemény már a kezdetektől megrögzötten környezetbarát is, melyért a lokálpatriotizmus jegyében egy szintén helyi családi vállalkozás, a fenntarthatóságra épülő Greenman felel.

Címkék:
otthon, fenntarthatóság, beruházások, veszprém,