Pais-Horváth Szilvia • 2024. június 20. 06:22
A tavalyi év meglehetősen negatívra sikeredett, legalábbis, ami a bűncselekmények számát illeti Magyarországon. 2018 óta nem regisztráltak annyi sok elkövetést, mint épp 2023-ban, de volt olyan vármegye, ahol 40 százalékkal nőtt a bűncselekmények száma. Most azt vizsgáltuk meg, mit mutatnak a friss 2024-es adatok, folytatódott-e a mélyrepülés, legalábbis, ami bűnelkövetések számát illetti. Felrajzoljuk hát a magyar vidék legaktuálisabb bűntérképét!
Területileg óriási különbségek mutatkoznak azt illetően, hogy a tavalyi évben Magyarországon hol, mekkora mértékben nőtt a bűnelkövetések száma. Ha például az összes bűnelkövetés számait nézzük, akkor Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében teljességgel kilőttek a bűnesetek. Azok száma ugyanis egyetlen év alatt, 2022-2023 között 40 százalékkal emelkedett. 5525 eset helyett tavaly már 7748 elkövetést regisztráltak. Ugyancsak magas, 28 százalékos emelkedéssel szembesülhetünk Hajdú-Bihar vármegyében, ahol az esetszámok 5608-ról 7159-re ugrottak meg. De dobogós helyre került Borsod-Abaúj-Zemplén megye is, ahol alapvetően is nagyon magas bázisról, 12852-ről 15108-ra nőtt, ami arányaiban nézve 17 százalékos emelkedés – írta a Pénzcentrum.
Ugyancsak 10 százalék felett nőtt a bűnelkövetések száma Pest, Komárom-Esztergom, Vas, Tolna, és Csongrád-Csanád vármegyékben is, miközben például érdemi változás Budapesten nem volt, akárcsak Hevesben sem. Az érme másik oldalán viszont Nógrád megyében jócskán, 14 százalékkal csökkent a bűncselekmények száma, de Szabolcs-Szatmár-Beregben is 9, míg Győr-Moson-Sopronban 6 százalékkal estek vissza ezek a számok.
Ezért is gondoltuk, utánanézünk annak, mit mutatnak a 2024-es adatok, az év első felében, vármegyékre és járásokra bontva, hogyan alakultak a bűnügyi statisztikák.
Heves már csak ilyen „heves”: naponta átlagba 5 bűneset történik
Naprakész statisztikai adatokat nyerhetünk a police.hu tematikus fertőzöttségi térképéről, ahol külön, megyei és járási bontásban, a bűncselekmények fajtáira is rákereshetünk. A HelloVidék által vizsgált fél év: (azaz 180 nap) a 2023. 11.14 – 2024. 05. 20-ig tartó időszak.
Meglepő módon, az összes bűncselekmények számát tekintve, az elmúlt fél évben, nem Budapest lett a legbűnösebb város. Az eddig a dobogó második fokán álló Heves megye ugyanis beelőzött, nomen est omen, itt 100 ezer lakosra vetítve a vizsgált időszakban összesen 909 bűneset történt.
Heves vármegyében naponta átlagban 5 bűncselekményt követnek el,
így Budapest a második helyre csúszott, 845 bűnesettel, de ott kullog a nyakában a harmadik helyezett Jász-Nagykun-Szolnok vármegye (847) is, a korábbi évekhez képest megelőzve Nógrádot (836), ami így a negyedik helyre esett vissza.
- Heves megyében a bűncselekmények jó része (317) tulajdon elleni szabálysértés, ezt követi a közterületen elkövetett bűncselekmények száma (256).
Íme, ezek 2024 legbiztonságosabb térségei
Ami viszont még érdekesebb, hogy az összes bűncselekmények számát tekintve, a legnyugisabb megyének 2024-ben, „alacsony fertőzöttséggel” Csongrád (390) számít, aztán Komárom-Esztergom (395) majd Hajdú-Bihar (411) követi. Ezekben a megyékben Heveshez képest
fele annyi dolguk akad a rendőröknek, naponta átlagban mindössze 2 db bűncselekményt fülelhetnek le.
Ezt követően Zala (419) következik, így Békés (434), ami több esetben nevével azonosan a legbékésebb megyének számított, csak az ötödik helyre futott be.
A rétegek szerinti vizsgálat is izgalmas eredményeket mutat
Közterületen bűncselekményt (100 ezer lakosra vetítve, az elmúlt egy évben): a legtöbben Budapesten (383), majd Heves megyében (256) követtek el, de ahogy a térképen is láthatjuk, Nógrád is élen jár (250).
• A legkevesebb regisztrált közterületi bűncselekmény (100 ezer lakosra vetítve) Csongrád megyében (142), aztán Békés (148) valamint Hajdú-Biharban (148) történt , és ha a számokat nézzük, közel fele annyi ilyen eset fordult elő, mint a „legbűnösebb” megyékben.
Személy elleni erőszak és testi sértés
2023-ban, 2022-höz képest a testi sértéseket tekintve Baranya vármegyében összességében 18 százalékkal jelentettek több esetet. A tavalyi évi ranglistán második helyen holtversenyben Veszprém és Bács-Kiskun végzett egyaránt 13-13 százalékos esetszám-emelkedéssel. Miközben a dobogó harmadik fokán Pest vármegye állt 8 százalékos változással. Ehhez képest például Fejér megyében nem változtak a számok, de érdemben olyan vármegyékben sem volt változás, mint Zala, Budapest, Komárom-Esztergom vagy Szabolcs-Szamár-Bereg.
A lista másik oldalán viszont óriási zuhanással Győr-Moson-Sopron vármegye található, itt a testi sértések száma 43 (százalékkal esett vissza. Így míg 2022-ben 331 regisztrált eset volt, addig 2023-ban már csak 188. De ugyancsak 30 százalékkal kevesebb eset történt Csongrád-Csanádban, és 18 százalékos esést mértek Somogyban. 15 százalékos volt viszont a csökkenés Nógrádban, 14 százalékos Békésen és 12 százalékos Vas megyében. Az arányokból kiolvasható, hogy országosan ha nem is sokkal, de átlagosan azért 4 százalékkal csökkent a testi sértések száma.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ezzel szemben 2024 első félévében a legtöbb személy elleni erőszak (100 ezer lakosra vetítve, az elmúlt fél évben): talán meglepő módon nem is Budapesten (67), hanem Szabolcs-Szatmárban (138), valamint Nógrádban (121) fordult elő, de "kimagasló" eredménnyel befutó még Tolna (116) is.
• A legkevesebb személy elleni erőszak - 100 ezer lakosra vetítve - ahogy a térképen is láthatjuk Zalában (50), Csongrád megyében (57) Hajdú-Biharban (65), majd Vasban (71) történik.
Lopás
A lopások számában 2023-ban országosan átlagosan 5 százalékos emelkedés volt megfigyelhető, de az átlagnál jóval nagyobb mértékben, 37 százalékkal nőtt a lopások száma Hajdú-Bihar vármegyében. A második helyen Pest vármegye futott be, 20 százalékos esetszám-növekedéssel, amit a harmadik helyen 17 százalékos megugrással Tolna vármegye követett. De legalább 10-15 százalékos emelkedést regisztráltak Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Heves és Békés vármegyében is.
Ehhez képest a 2023-ban meglepően jól teljesítő Nógrád megyében a lopások 20 (!) százalékkal csökkentek, de Veszprém is 13, míg Baranya és Győr-Moson-Sopron is 11-11 százalékos esést tudtak felmutatni. Mindezeken felül csökkenést regisztráltak még Csongrád-Csanád, Szabolcs-Szamár-Bereg, Bács-Kiskun, Zala és Somogy vármegyékben is.
2024. első félévében a legfrissebb adatok szerint (100 ezer lakosra vetítve, az elmúlt fél évben): nem meglepő módon lopás tekintetében Jász-Nagykun-Szolnok (227) áll az élen, ezt követően Heves (203) és Nógrád (163) osztozik a dobogós helyeken.
• A legkevesebb tolvaj Veszprém (40) valamint Zala (43) és Békésben (53), aztán a Hajdúságban (56) garázdálkodik.
Rablás
Rablás tekintetében az elmúlt fél évben, ha a számokat nézzük viszonylag nincsenek nagy eltérések. Bár, ha azt nézzük, hogy míg Zala megyében összesen 100 ezer lakosra vetítve 1 db ilyen eset történt, addig a "legfertőzöttebb megyékben", például Hevesben (10), aztán Nógrád megyében (8) nyolcszor-tízszer többször fordul elő ilyen bűncselekmény.
Ha a járásokra keresünk rá, még érdekesebb adatokat találunk
Ha a police.hu tematikus térképén járási bontásban is rákeresünk arra, hogy melyek azok a vidékek, amelyek a legfertőzöttebbek, még beszédesebb adatokat nyerhetünk. A HelloVidék által vizsgált időszak maradt az elmúlt egy év, és továbbra is az összes bűncselekményt vizsgáltuk.
10 „legbűnösebb” vidék - 100 ezer lakosra vetítve (2024. első 5 hónapjában):
- Jászapáti járás: (Jász-Nagykun Szolnok vármegye): 1409
- Nyírbátori Járás (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye): 1380
- Bátonyterenyei járás (Nógrád vármegye): 1378
- Hevesi járás (Heves vármegye): 1355
- Kiskunhegyesi járás (Bács-Kiskun vármegye): 1167
- Ózdi járás (BAZ vármegye): 1154
- Füzesabonyi járás (Heves vármegye): 1135
- Gyöngyösi járás (Heves vármegye): 1050
- Tiszavasvári járás: (Szabolcs-Szatmár-Bereg): 1019
- Szolnoki járás: 962
Érdekes adat még, hogy:
- • az országban a legtöbb személy ellen elkövetett erőszak Putnok járásban történt: 163 db. Negyedannyi, mint a Orosháza környékén (Csongrád vármegye), ahol ez a mutató csak 38.
- lopás tekintetében Gyöngyös járása vezet: 100 ezer főre vetítve 257 esettel.
- garázdaság tekintetében a sárospataki járás viszi a prímet, 103 esettel.
(Figyelem! A police.hu térképén megjeleníthető bűnügyi adatok tájékoztató jellegűek. Nem tartalmazzák azoknak a nyomozásoknak az adatait, amelyekben bármely információ idő előtti nyilvánosságra hozatala sértené a nyomozás érdekeit.)