HelloVidék • 2024. április 13. 19:35
Fertő-táj vonatokat közlekedtet a GYSEV Zrt. Sopron és az ausztriai Neusiedl am See között. A vasúttársaság elsősorban turisztikai céllal indított járatai célja, hogy környezetbarát vasúti közlekedéssel minél többen felkeressék az UNESCO világörökség részévé nyilvánított Fertő-tájat - írja az enyugat.hu.
A „Fertő-táj vonatok” turisztikai céllal, az Interreg Central Europe program által támogatott SUSTANCE projekt keretében, a hétvégi napokon közlekednek a két település között: mind Sopronból, mind pedig Neusiedl am See-ből (Nezsider) két-két vonat indul naponta.
Az első vonat 2024. április 13-án 9.08-kor indult el Sopron állomásról, a járatok augusztus 25-ig közlekednek szombaton és vasárnap. A vasúttársaság úgy állította össze a menetrendet, hogy optimális csatlakozási lehetőséget biztosít a Fertő-táj vonatokra a Győr (Budapest), illetve a Szombathely (Szentgotthárd) felől érkező turistáknak is.
A vonatok indításával a vasúttársaság célja, hogy minél több turista vonattal, azaz maximálisan környezetbarát módon közlekedve keresse fel a 2001 óta UNESCO Világörökségi címmel rendelkező Fertő-tájat. A vonatok kerékpárszállításra is alkalmasak, így további kiemelt cél, hogy még inkább fellendüljön a tó magyar és osztrák oldalán futó kerékpárutak forgalma.
A Fertő-táj felfedező 24 órás felnőtt jegy 6 euróba, míg a gyermekek esetében (6-15 év) 3 euróba kerül. A járatok szombati és vasárnapi napokon Sopronból 9.08-kor és 15.08-kor, míg Neusiedl am See-ből 11.33-kor és 17.33-kor indulnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Fertő-táj vonatokhoz alkalmi, kedvezményes Fertő-táj csatlakozó jegyet kínál a vasúttársaság. Az utazási kedvezmény bármely belföldi induló állomásról a Fertő-táj vonatokra történő átszállás esetén vehető igénybe, mellyel az utazás hazaútban díjmentes.
A Fertő-táj vonatokról további információk, részletes menetrend itt érhető el.