Szinte hihetetlen, de megdőlt az országos rekord: mutatjuk, hol járt sikerrel a mázlista pecás

HelloVidék2024. április 2. 19:04

Két hatalmas dévérkeszeget is fogtak az utóbbi napokban a Rába-folyó Vas vármegyei szakaszán. Az egyik nagyobb a hivatalos országos rekordnál - számolt be róla a Pecaverzum.

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének hivatalos oldalán, a horgászfogások között jelent meg két óriási dévérkeszeg, amelyek néhány napja kerültek partra.

Lonai Endre március 30-án, szombaton a Rába-Nick térségi szakaszán 5,2 kilogrammos dévért tarthatott a kezében. A hal pontyozás közben érkezett, és erőteljes kapást produkált.

Molnár György egy nappal korábban, március 29-én, pénteken egy még nagyobb dévért fogott a Rábából. Akkorát, amely még a hivatalos országos rekordot is meghaladja. A hal tömege a mázlista pecás beszámolója szerint 6,13 kiló volt, míg a hossza 74 centiméternek bizonyult. A horgász elmondása alapján halőri hitelesítés nem történt, de három ember látta, akik csak csodálkoztak.

A hivatalos országos rekordot Kiss Ferenc tartja egy 6,02 kilós, 63 centiméteres példánnyal, amelyet szintén a Rábából, a jakabházi szakaszból emelt ki 2014. november 11-én.

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének elnöke, Puskás Norbert a Pecaverzum megkeresésére azt mondta, megkérték Molnár Györgyöt, hogy az országos rekordlistára is töltse fel a fogást.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Ekkorák csak a Rábában élnek. Két különböző mérleggel is mértük, így biztos, hogy nem tévedtünk, mert ugyanazt mutatta

– nyilatkozta a sikeres horgász, akinek sikerült időközben hitelesítenie a rendkívüli kapást.

Molnár György elmondta, egy 150 grammos dobósúlyú heavy feeder botot használt, amelyen 0.14-es fonott damil futott, a végén 0.12-es fonott előkével, amelyre 8-as horgot kötött. A csali pedig pop-up volt. Azt is elárulta, hogy a kapitális dévért a Rába csörötneki szakaszán fogta, és a mérlegelés, fényképezkedés után visszaengedte a folyóba.

Címkék:
keszeg, hellovidék, pecaverzum,