Pénzcentrum • 2024. március 15. 12:27
Nagyon úgy tűnik, hogy Tuzson Bence helyreigazította délelőtti posztját és egyelőre mégsem lesz ingyenes a jogosítvány megszerzése a magyar középiskolásoknak – számolt be róla a Pénzcentrum. A miniszter délután azt közölte, hogy a korábbi bejelentéssel ellentétben a KRESZ lesz része a középiskolai tananyagnak és csak pilot jelleggel indítják el a gyakorlat ingyenessé tételét.
2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak – írta Tuzson Bence igazságügyi miniszter csütörtök délelőtt egy Facebook posztban. Mint kiemelte: ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is.
Egy délutáni posztban azonban már mást ír:
2024 szeptember elsejével a középiskolai oktatás részévé válik a KRESZ és az egészségügyi oktatás. Jó hír, hogy az állam már idén pilot jelleggel elindítja a gyakorlati oktatás ingyenes megszervezését is. A cél az, hogy a jövőben ezt teljes körűvé tegyük.
A korrekció szerint tehát csak pilot jelleggel vezetik be az újítást, és hogy mikor lesz teljesen ingyenes, azt egyelőre még nem lehet tudni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)