Lefejezett kutyákat találtak a sínek mellett Szolnoknál: sokkoló videón a barbárság

HelloVidék2024. január 12. 10:31

Két lefejezett kutyát is találtak csütörtök hajnalban Szolnoknál, a sínek mellett. A helyi állatvédők gyanúja szerint állatkínzás történt, ezért feljelentést tettek. A szörnyűségről sokkoló felvételek is készültek, amiket a Tények osztott meg.

Csütörtök hajnalban bukkantak a kutyák tetemére Szolnokon. A helyi állatvédők szerint olyan pózban találták az állatokat, hogy abból nyilvánvaló, odavitték őket:

Maguktól nem fognak a sínekre feküdni és odatenni a fejüket

– nyilatkozta Keskenyné Dobos Krisztina a Tények stábjának. Hozzátette: valószínűleg már le voltak fejezve, amikor a sínekre kerültek.

Mint kiderült, a két állatnak ugyanaz a gazdája, aki még szerdán kérte az állatvédők segítségét, miután észrevette, hogy a kedvenceinek nyoma veszett. Az állatvédők feljelentést tettek az ügyben.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Címkék:
állatkínzás, hellovidék, kutyák,