Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is

HelloVidék2023. november 28. 10:00

Újfajta akciósorozatot vezet be a Lidl november 27. és december 3 között. Az áruházlánc tájékoztatása szerint a 65 év felettiek részesülnek speciális kedvezményekben vásárlásuk során. Egyes termékekhez akár 20 százalékkal olcsóbban is hozzájuthatnak.

Folytatja árcsökkentési programját a Lidl. Az áruházlánc a Pénzcentrumot arról tájékoztatta, hogy idén már több mint 600 termék árát mérsékelte. Legújabb intézkedésével pedig a 65 év felettieknek kíván kedvezni, akik november 27. és december 3. között minden friss zöldséget és gyümölcsöt 10 százalékkal, minden Hazánk Kincsei száraztésztát pedig 20 százalékkal olcsóbban tudnak megvásárolni.

Tőzsér Judit a vállalat kommunikációs vezetője a legújabb kezdeményezés kapcsán emlékeztetett arra, hogy a magyar lakosság ötöde 65 év feletti, ezért is döntöttek úgy, hogy most nekik szeretnének árelőnyt biztosítani, hogy könnyebben elérhetővé váljanak a szervezet számára oly fontos friss zöldségek és gyümölcsök, valamint jóval kedvezőbb áron tudják megvásárolni a saját márkás, magyar beszállítóktól származó százaztésztákat. „Az extra kedvezmények igénybevételével így tovább tudják csökkenteni az élelmiszerre fordítható kiadásaikat, ami további könnyebbséget jelenthet számukra” – tette hozzá.

Tőzsér Judit emlékeztetett arra, hogy a Lidlnél volt a legolcsóbb az Árfigyelő kosara októberben átlagosan, a termékek egységára alapján*. A hétről-hétre megújuló akcióin felül az áruházlánc további kedvezményeket is biztosít vásárlói számára. A „Többet adunk” akciók keretében a kötelezően előírt 15% helyett 20-50%-os kedvezménnyel segíti a magyar családokat kiadásaik mérséklésében. A diszkontlánc digitális hűségprogramjának köszönhetően a Lidl Plus applikáció felhasználói hetente további 10-12 kedvezményre jogosító kuponnal és egyéb kedvezményekkel tehetik olcsóbbá bevásárlásaikat.

De hogy működik mindez a gyakorlatban?

Mint azt a Pénzcentrum megtudta, a 65 éves, illetve idősebb vásárlóknak az extra kedvezmények felhasználásához be kell mutatniuk fényképes igazolványukat a pénztárnál.

Az extra kedvezmények azonos termékek esetében egy vásárlás alkalmával legfeljebb 5 kilogramm/csomag/darab megvásárlására vehető igénybe, ami más kedvezménnyel nem vonható össze. Az akció időtartama 2023. november 27. – december 3-ig tart a készlet erejéig. Fontos információ, hogy a kedvezmények az önkiszolgáló kasszáknál nem érvényesíthetőek.

Mint megtudtuk, a Lidl Plus hűségprogram-applikáció is egyre népszerűbb: az áruházakban személyes segítséget is kahatnak a vevők ennek használatában, letöltésében.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

*Az Árfigyelő napi kosarának kialakítása során a GVH Árfigyelőjében (arfigyelo.gvh.hu) megjelenített 62 termékkategóriából minden olyat figyelembe vettünk, amely aznap valamennyi kötelezett- üzletláncnál elérhető volt. Az adott kategóriában az egyes üzletláncok által feltöltött termékek közül a legkedvezőbb, országosan mindenki számára elérhető (azaz nem csak törzsvásárlói kártyával érvényesíthető kedvezményes árú) termékek egységárait októberben naponta üzletlánconként összesítettük, és az így kapott napi kosárértékek október havi átlaga a Lidlnél volt a legalacsonyabb. Az átlagszámítás során a munkaszüneti- illetve a technikai hibával érintett napok nem kerültek figyelembevételre, és a számítás során kizárólag a termékek egységárait vettük alapul, a termékek kiszerelésétől függetlenül.

Támogatott tartalom

A cikk megjelenését a Lidl támogatta.

Címkék:
vásárlás, akció, lidl, nyugdíjas,