HelloVidék • 2023. augusztus 9. 09:30
Déli határfolyónk nem veszélyeztet lakóépületeket, ám több helyen védekezni kell. A drávaszabolcsi kikötőben kedden kora délután már az úttal egy szintbe került a folyó, de akkor még nem lépett ki medréből. Barcson az önkormányzat lezárta a drávai szabadstrandot, ahol teljesen a víz az úr. – Az épületeinket védjük a strandon, ahol jelenleg térdig ér a víz. Ez még nem a jéghegy a csúcsa, az előrejelzések szerint ez másfél méteres is lesz holnapra, mondta Koós Csaba, Barcs polgármestere a sonline.hu érdeklődésére. Tegnap délután a HelloVidék is exkluzív fotókat közölt, és beszámolt a Dráva áradásáról.
Hozzátette: amikor megnő a vízszint a Dráván, mindig védekezni kell a partmenti épületnél. Mivel a büfé és vizesblokk ártérre épült, így számolni kell azzal, hogy időnként benéz a Dráva is. – Ma Biró Norbert közgyűlési elnök és Huszti Gábor alelnök is ellátogatott hozzánk, hogy tájékozódjanak az árvízi helyzetről. A barcsiaknak ez az állapot nem újdonság, szerencsére a víznek van hova folynia. Horvát barátainknál, a határ túloldalán már elöntött egy legelőt, ami jól látható a Dráva hídról tette hozzá a városvezető.
A térség országgyűlési képviselői is tájékozódtak az árvízi helyzetről. Szászfalvi Lászlóval egyeztetett Móring József Attila, aki önkéntesek segítségét ajánlotta fel a védekezésben.
A vízügyi szakemberek Szentborbás és Drávaszabolcs között készülnek az ár tetőzésére. Amennyiben az előrejelzések helyesek 1100 köbméter homok felhasználásával meg kell majd emelni a töltés magasságát az érintett szakaszon, mondta a BarcsMédiának adott interjúban Pehr Nándor, a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság Pécsi Szakaszmérnökségének szakaszmérnöke.
Azt is elmondta, magasparti védekezés van Őrtilosnál, ahol a vízügy csak műszaki segítséget nyújt az önkormányzatoknak. Ahogyan azt is, hogy lakosságot, lakóházat nem fog érinteni az áradás, de a közlekedés és a horgászat tilos az árvízvédelmi szakaszokon. A tudósításból elhangzott, hogy a legmagasabban mért vízállás várhatóan nem dől meg Barcson, amely 634 centiméter.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A legnagyobb áradás a Dráván 1972-ben volt, amikor Barcson 618 centiméteres volt a Dráva Drávaszabolcson pedig 596, de a 2012-es árvíz is jelentősnek mondható. A már említett 1972-es rekord áradásra emlékmű hívja fel a helyiek figyelmét a Dráva partján, valószínűleg most azt is víz mossa.
Címlapkép: Jeki Gabriella