Pénzcentrum • 2023. augusztus 8. 08:33
Nógrád megye után Budapesten emelkedtek a legkisebb mértékben a nettó átlagkeresetek Magyarországon az idei első negyedévben 2022. I. negyedévéhez viszonyítva. A KSH adataiból azonban látszik, hogy a kép csalóka, hiszen a béremelést forintra váltva nem olyan kétségbeejtő a helyzet a fővárosban - persze, a budapesti bér így is minden volt, csak nem inflációkövető, de ez sehol nem volt jellemző az országban, sőt. A drágulás idén az első negyedévben végig 25 százalék feletti volt, ezzel szemben egyetlen megyében sem nőttek ennyivel a bérek egy év alatt, derül ki a Pénzcentrum írásából.
Még a legjobb Győr-Moson-Sopron is csak megközelíteni tudta a pénzromlás mértékét. Megnéztük azt is, melyik nemzetgazdasági ágak dolgozói kapták az országban a legnagyobb béremelést, és kiknek csökkent a fizetése. A közszolgáknál drasztikus bércsökkenés látható, ám árnyalják a képet a tavaly év elején kiosztott jutalmak, amik némileg torzítják a statisztikát. Ugyanakkor a szakszervezet szerint ennek ellenére is nagy a baj a több mint 600 ezer embert foglalkoztató közszférában, ők legalább 10-15 százalékos reálbércsökkenéssel számolnak ebben az időszakban, írja a Pénzcentrum.
Nógrád megye után Budapesten emelkedtek a legkevésbé a nettó átlagkeresetek Magyarországon az idei első negyedévben 2022 azonos időszakához viszonyítva (a közmunkásokat is beleszámítva) - derült ki a KSH adataiból. A statisztikai hivatal szerint 2023. I. negyedévében mind a nettó, mind a bruttó átlagbérek országosan 11,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál.
Ezzel szemben Nógrádban átlagosan 7,1 százalékot emelkedtek a nettó átlagbérek, Budapesten pedig 7,6 százalékkal voltak magasabbak az előző év azonos időszakához viszonyítva. Emellett Szabolcs-Szatmár-Beregben, Tolnában és Csongrád-Csanádban is 10 százalék alatt volt a nettó keresetek emelkedése.
A legnagyobb mértékben Győr-Moson-Sopronban nőttek a fizetések, 20,4 százalékkal, Ezt követi jócskán lemaradva Pest megye 16,4-gyel, és Komárom-Esztergom 15,2-vel. 8 megyében ugyanakkor legfeljebb 2,5 százalékkal haladta meg a béremelkedés az országos átlagot.
Mindez még akár jól is hangozhatna, ám az infláció márciusban, az első negyedév végén 25,2 százalékos volt, azaz összességében még legnagyobb emelkedést produkáló megyékben dolgozóknak is jócskán csökkent a fizetésük reálértéke. Sőt, mint emlékezetes, az infláció az év első negyedében minden egyes hónapban 25 százalék feletti értéken volt Magyarországon.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A főváros közelében elhelyezkedő megyék közül Nógrádban kevesebb mint 20 ezer forinttal emelkedtek a nettó átlagfizetések, és Szabolcsban is épphogy valamivel több mint 22 ezerrel. A listát Győr-Moson-Sopron vezeti, ahol több mint 81 ezer forinttal emelkedtek a nettó átlagkeresetek.
A teljes cikk grafikonokkal a bérek megyei elosztásáról és további érdekességekkel ITT olvasható a Pénzcentrumon.