HelloVidék • 2023. július 24. 09:01
A debreceni déli ipari övezetbe tervezett CATL kínai akkumulátorgyár továbbra is látványosan épül, annak ellenére is, hogy nemrégiben az Ítélőtábla visszavonta korábbi döntését. A termőföldet elhordták a talajfelszínről, alapoztak, mostanság pedig egyre-másra emelkednek ki a beton tartóoszlopok a területről. Vagyis nem úgy néz ki, mintha a kivitelezőket, beruházókat megzavarták volna a háttérben folyó bírósági ügyek, és annak veszélye, hogy az építkezést esetleg le is kell állítani, írja a Népszava.
A CATL ügyében kiadott környezethasználati, biztonságtechnikai és építési engedélyt is megtámadta több magánszemély és civil egyesület. Gondola Zsolt, a Civil Fórum Debrecen Egyesület helyi önkormányzati képviselője, aki maga is ügyvéd, segített eligazodni nekünk abban: hogyan kell értelmeznünk a Fővárosi Ítélőtábla nemrégiben kiadott másodfokú végzését, amellyel megsemmisítették a Debreceni Törvényszék elsőfokú, az építkezés azonnali leállítását megtagadó döntését, arra utasítva a debreceni hatóságot, folytasson le az ügyben új eljárást, és különös tekintettel mérlegelje a CATL vízigényét, amikor dönt az építkezés átmeneti leállításáról.
Közbenső biztosítási intézkedés – a jog nyelve szerint így hívják a magánszemélyek és civilek általi kezdeményezést, amely megpróbálja megakadályozni az építkezés folytatását addig, amíg a fő jogi eljárások le nem zajlanak
- fejtette ki Gondola Zsolt a lapnak. Ez az eljárás hasonlatos ahhoz, amikor magánszemélyek perfeljegyzést kérnek egy ingatlanra, hogy amíg a körülötte lévő vitás kérdések nem tisztázódnak, és a bíróság nem hoz végleges döntést, addig se lehessen eladni egy harmadik félnek a vitatott ingatlant.
Itt is hasonlót kezdeményeztek a felperesek, tehát hogy a CATL ne építkezhessen nagy iramban addig, amíg a megtámadott környezethasználati, biztonságtechnikai és építési engedélyek sorsa a bíróságon jogerősen le nem zárul.
Ezt a „biztosítékkérést” utasította el első fokon a Debreceni Törvényszék, ezt támadták meg magánszemélyek és civil szervezeteik, s ebben az ügyben hozta meg másodfokú végzését a Budapesti Ítélőtábla.
Mindez azonban egyelőre nem kötelezi a kínai beruházót, hogy azonnal leállítsa az építkezést, hiszen a Debreceni Törvényszéknek most újra le kell folytatnia az eljárást, újra meg kell hoznia az elsőfokú ítéletet az ügyben, amit aztán megint megtámadhat valamely magánszemély vagy szervezet a saját érdekei szerint. Tehát a jogi malmok vélhetően még hosszú hónapokig őrölnek, amíg egyáltalán az eldőlhet, hogy le kell átállítani az építkezést időszakosan.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ráadásul a bíróságokon jelenleg tart az ítélkezési szünet, így leghamarabb szeptemberben kezdheti el mérlegelni a Debreceni Törvényszék, milyen dokumentumokat kell beszereznie, milyen szakértőket kell meghallgatnia annak érdekében, hogy eldönthesse: kötelezi a CATL-t a beruházás átmeneti leállítására, vagy sem. Jogi szakértők szerint fontos, hogy az ítélőtábla külön hangsúlyozta végzésében a vízfelhasználással kapcsolatos elvárásait.
Iparági információk szerint az ipari parkok és a város együttes vízfogyasztása súrolja majd a jelenleg rendelkezésre álló napi 80-100 ezer köbméternyi mennyiséget, ami veszélyezteti a város ivóvízbázisát.
Beszédes tény, hogy a valós vízigényről szóló szakértő jelentést megjelenése után két nappal eltüntették a Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal honlapjáról, nem sokkal később pedig kirúgták állásából a tanulmány szerzőjét, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjét.