Pénzcentrum • 2023. június 21. 08:33
A pedagógus jogállási törvény kapcsán március óta új erőre kaptak a diáktüntetések és az érdekvédelmi szervezetek által kezdeményezett megmozdulások. A státusztörvény azonban korántsem a probléma gyökere, sokkal inkább a magyar közoktatás több évtizede tartó kálváriájának egyik látványos tünete. Részben régiós kihívásokra, részben pedig sajátosan magyar problémákra mutat rá. A változáshoz újra kell definiálnunk, hogy pontosan mi is a közoktatás feladata, mi a tanárok, a család, az állami és civil szervek felőssége a fiatalok oktatásában. A közoktatás reformja önmagában nem lesz elegendő, hiszen ennek a területnek sok másik ággal együttesen kell fejlődnie, hogy sikeressé váljon. Setényi Jánossal, a Mathias Corvinus Collegium Tanuláskutató Intézetének Igazgatójával beszélgetett a Pénzcentrum.
Pénzcentrum: Magyarországon két-három kormányzati ciklusonként próbálnak nekiveselkedni a pedagógusbérezés és foglakoztatás reformjának, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ennek látványos bizonyítéka, hogy a státusztörvényként elhíresült új pedagógus életpálya-modell ismét alapjaitól gondolja újra a korábbi oktatáspolitikát. Ön szerint miért olyan nehéz tartósan működő modellt kitalálni?
Setényi János: Bármilyen modellt találunk ki, ami valamilyen mért teljesítményen és az erre épülő előrelépésen alapul, ahhoz anyagi forrásokat kell biztosítani, és a mindenkori magyar kormányok hosszútávú forrásbiztosító képessége korlátozott. Ez azt jelenti, hogy öt-nyolc évre lehetséges biztosítani ilyen forrásokat, de 15-25 évig tartó stabil, kiszámítható dolgot a közép-kelet-európai államháztartások egyelőre nem tudnak produkálni. Ezért a szereplők felhajtják a követeléseiket, és mindenki tudja, hogy ez egy 5-8 évre szóló történet lesz, amit később teljesen felül fognak vizsgálni. Van, amikor „F-kategóriának” hívják, van, amikor „életpálya-modellnek.” Minden emelésnek van egy politikai folklórja, de lényeg a tartós pénzügyi elkötelezettségre való képesség gyengesége.
A korábbi életpálya-modell részeként 2013 és 2016 között volt egy jelentősebb béremelkedési ciklus, de ezzel sem sikerült elérni a diplomás átlagkeresetet. Sőt, a magyar középiskolai tanárok bére azóta is az egyik legkedvezőtlenebb az OECD-országok körében. Miért nem vezetett sikerre a korábbi modell? Illetve milyen tanulságokat lehet levonni az akkori tapasztalatokból, annak érdekében, hogy a bérrendezés ezúttal ne fusson vakvágányra?
A korábbi bérrendezés két dolgot kombinált: egy jelentősebb béremelést, másrészt egy pályaképet, ahol minél tovább maradt valaki, annál jobban kereshetett. Mindehhez produkálni is kellett: ez volt a sokat vitatott digitális portfólió. Részben az eltöltött évek, részben a mérhető pedagógiai teljesítmény számított, és ezt egy digitális egyéni portfólióba kellett tölteni a tanároknak. Ez meglehetősen nagy vitát váltott ki, de egy helyes elképzelés volt, mert a teljesítményt kapcsolta össze a fizetésekkel. Azonban számos kérdés vetődik fel ezzel kapcsolatban: milyen teljesítményt várunk el, és hogyan mérjük ezt a tanároknál? Mekkora a béremelés mértéke, és hogyan osztjuk el ezt a béremelést? Kizárólag a sokáig pályán maradók járnak nagyon jól vagy már a pályakezdőknél is érezhető lesz egy javulás? Ennek komoly tétje van, ugyanis a pályaelhagyás jellemzően az első 10 évben történik, amikor felfedezik – elsősorban a férfi tanárok –, hogy családfenntartóként a pálya nem nyújt elég perspektívát.
De az előző rendszer legnagyobb problémája az emelés mértékéhez köthető. Egy ideig ugyan jelentős volt, de utána teljesen elakadt ez a folyamat. Pedig, ha megnézzük, más területen láthatunk működőképes példát a béremelésekre: az egészségügyre gondolok, ahol valóban lezajlott több lépcsőben ez a ciklus, és ez várhatóan a jövőben is folytatódni fog. Ennek hatására megjelentek újra korábban külföldön dolgozó kollégák, és a kórházak, egészségügyi központok bővíthették a kapacitásukat. A pénzemelés mértéke tehát alapvetően fogja meghatározni, hogy a most kiépülő rendszer milyen hosszan tart ki. Ha csak szerény emelés történik, akkor azt felesleges bonyolult szakmai elvárásokhoz meg mérésekhez kötni. Ha pedig jelentősebb béremelés lesz, egy idő után nem a pénzről, hanem a követelményekről és mérésről fog folyni a vita. Végleges számaink és végleges, bevezetett rendszerünk azonban továbbra sincs még.
Ha a magyar közoktatásban dolgozó tanárok átlagos fizetését vizsgáljuk, akkor hazánk 2020-2021-ben mindössze 7 országot tudott megelőzni Európában és jócskán le van maradva az EU átlagtól. Viszont a hazai demonstrációk mellett rendszeresen olvashatjuk azt is, hogy jobb gazdasági helyzetben lévő országokban - Angliában, Skóciában, Wales-ben, Franciaországban - is elégedetlenek és tüntetnek a tanárok. Ezek szerint ezek a problémák máshol is jellemzőek?
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Egyrészről a pedagóguspályának egy nagyon fontos problémája, hogy nincsenek pedagógusok. Ez egy szocialista szó, ami az oktatásban dolgozó szakmacsoport összefogására szolgál. Valójában az óvodapedagógusok, a tanítók és a tanárok egészen más törzsek, teljesen más kultúrával és elvárásrendszerrel. És akkor még nem beszéltünk a szakképzésben oktatókról, akiknél egy nagyon fontos dolog történt. Az ő bérezésüket kivették ebből a vitából, részben máshova tartoznak minisztériumi értelemben, meg a szakképzés dinamikus fejlődése miatt egy üzleti modellbe ment át a történet. Kivették a közalkalmazotti szabályozás alól, és a szakképzés helyi vezetőjét a központok vezetői önállóan is értékelhetik a kollégákat, differenciálhatnak a bérekben, és próbálják közelíteni a gazdasági szféra béreihez.
Az elnőiesedés is rendkívül különböző módon érinti ezeket a csoportokat. A férfi pedagógusok esetében a bérigénynek van egy speciális vonzata is; ez a családfenntartói szerep, mint elvárás. Nagyon fontos, hogy a helyi kultúrákban a pedagógusok kikhez viszonyítják magukat.
Ez országfüggő. A viszonyítási alap valahol a diplomás átlagkereset, másutt pedig a közigazgatás. Ha jelentős a bétszakadék, akkor egy szolid, de elfogadható bérezés esetén is valódi feszültségként élik meg azt, hogy a közigazgatásban dolgozók még jobban keresnek. Ezért az elégedetlenség olyan helyeken is felcsaphat, ahol a mi fogalmaink szerint tisztességesen megfizetik őket. Egy klasszikus példa Németország, ahol egy általános, nagyon erős elégedetlenség van a tanári munkakörülmények és bérezés kapcsán, miközben minden OECD-statisztika szerint Európában elfogadható helyen vannak a németek tanárok és nem lenne okuk panaszra.
A teljes beszélgetés ITT olvasható.