Titokban árulják Törőcsik Mari velemi házát: áron alul, ennyiért lehet megvenni

HelloVidék2023. április 28. 11:05

Titokban árulják Törőcsik Mari egykori otthonát. A Blikk információja szerint a két éve elhunyt művésznő lánya szeretne túladni a Vas vármegyei zsákfalu főutcáján található családi házon, ám egyelőre nyilvánosan nem hirdeti édesanyja egykori otthonát. Emlékház nem lesz belőle, mert az önkormányzatnak a szűkös költségvetés miatt nincs pénze az ingatlan megvételére - írja a Blikk .

A Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett háromszoros Kossuth-díjas Törőcsik Mari egykori kollégái és kedves barátai környezetéből megtudta meg a Blikk, hogy a nagyjából 120 négyzetméteres házat (1450 négyzetméteres telekkel) - amit a színésznő haláláig rendben tartott - 45 millió forintért adná el a színésznő lánya, Teréz. Ajánlatot azonban eddig csak a falubelieknek, szóban tett.

A lapnak nyilatkozott egy, a környéken jól ismert építési vállalkozó is, aki azt mondta, hogy mivel a ház - más eladó velemi házakkal ellentétben - rendben volt tartva, akár 60 millió forintot is érhet.

Megjegyezték, a ház 2014 óta Törőcsik Mari lányáé, ám a házban a színésznő halála óta csak a szomszéd járt, szellőztetni. Közben pedig ott porosodnak a Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett háromszoros Kossuth-díjas művésznő relikviái is, melyekkel senki nem foglalkozik.

Hozzátették, emlékház nem lesz belőle, márcsak azért sem, mert az önkormányzatnak a szűkös költségvetés miatt nincs pénze az ingatlan megvételére.

Facebook beágyazás
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02hXZUPiU6CuqY8UyjxGGdTSUX2UmUEFigGUXmoSNdJG5fK5faQMnEe1o61R38PT58l&id=100064752940883&show_text=true

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Címlapkép forrása: MTI

Címkék:
ingatlan, hellovidék, törőcsik mari, velem,