Érik a változás az autópiacon: ilyen öreg kocsikkal furikázik a legtöbb magyar

HelloVidék2023. március 21. 11:01

Februárban a DataHouse előzetes adatai szerint 64 900 személygépkocsi cserélt gazdát, ami ugyan 4 százalékkal alatta marad a januári 67 700-as mennyiségnek, ám ha a naptárhatással korrigálunk – február a legrövidebb hónap –, ez az érték mintegy 70 ezres átlagos havi példányszámnak felel meg.

Viszonylag kedvező környezetben indította az évet a hazai használtautó-piac: a téli szezon elmúltával oldódni látszik a rezsiköltségek által keltett bizonytalanság, a vásárlók ismét nagyobb számban mernek tartós cikkekre is költeni

- magyarázza Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója.

Az előző év első hónapjaihoz képest jelentősnek tűnhet ugyan az elmaradás, de az akkori, jóval 70 ezer feletti havi értékek egyedi piaci hatásoknak voltak köszönhetők. Ebben az időszakban az újautópiacon a félvezetőhiány miatt mélypontra került a kínálat, hosszú várólisták alakultak ki, emiatt pedig az itteni kereslet egy része is a használtautó-piacra vándorolt át.

Az idei év kilátásai összességében pozitívak: az év végi mélypontról fokozatosan kapaszkodik vissza a használtimport, és a chiphiány problémájának kiküszöbölésével párhuzamosan fokozatos normalizálódás várható az újautó-piacon is. Ezek hatására bővül a hazai autópark, megteremtve a lehetőségét a belföldi használtautó-piac további erősödésének is.

Problémát jelent ugyanakkor a piacon forgó járművek korösszetétele: az idei adatok szerint a gazdát cserélő használt autók több mint 75 százaléka volt legalább 10 éves.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Mindez összefügg azzal, hogy a teljes hazai autópark folyamatosan öregszik: az átlagéletkor a KSH adatai szerint tavaly 15,4 évre emelkedett, ami csaknem három évvel haladja meg a tíz évvel ezelőtt mért 12,5 éves értéket. Változást ebben a tendenciában csak az újautópiac további jelentősebb élénkülése hozhat. A jelenlegi helyzetben a használt autót kereső vásárlók számára növekszik annak a kockázata, hogy nem megfelelő minőségű autóra tesznek szert. Ezért a korábbiaknál nagyobb szerep jut az ellenőrzött használtautó-piactereknek, amelyek kínálatában csak a megfelelően dokumentált előélettel rendelkező járművek jelenhetnek meg.

A használtautó-piacon 2023 első két hónapjában 132 700 személyautó cserélt gazdát, ez a mennyiség 6 százalékkal marad el az előző év hasonló időszakában regisztrált 141 200-as értéktől. Eközben a forgalomba helyezett új autók száma 18 062 darab volt, ami 3 százalékkal haladja meg az egy évvel korábban mért 17 539-es értéket.

Címkék:
autó, használt autó, adás-vétel, autópiac, hellovidék, használtautó-piac,