HelloVidék • 2023. március 2. 09:03
Ismét a debreceniek feje felett, a megkérdezésük nélkül döntöttek az épülő kínai akkumulátorgyár körüli földek sorsáról, s arról, hogy további közpénz-milliárdokat tolnak a város iparának fejlesztésébe. Újabb 17,5 milliárd forintot ad a kormány Debrecennek annak érdekében, hogy a város tovább bővíthesse ipari parkjait a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség Nonprofit Zrt. Közreműködésével, tudta meg a Népszava a február 28-án késő este megjelent Magyar Közlönyből. A kormány határozattal sorolt át beruházási célterületté olyan debreceni és mikepércsi földterületeket, amelyek az épülő kínai akkumulátorgyár térségében találhatók.
Felháborító, hogy ismét csak egy éjszaka megjelent értesítőből tudjuk meg, miket döntött a kormány a debreceniek feje fölött. Önkormányzati képviselőként sem kaptunk semmilyen előzetes tájékoztatást, noha a szóban forgó földterületek valójában városi tulajdonban vannak, így jogunkban áll tudni, mit terveznek velük
– mondta a lapnak Gondola Zsolt, a Civil Fórum Debrecen Egyesület helyi önkormányzati képviselője.
A kormány egy rendeletmódosítással kivont a debreceni Déli Gazdasági Övezet területéről egy egybefüggő, 18,5 hektáros részt, így az a jövőben mezőgazdasági célú földként funkcionálhat. Ezt egyfajta örömhírként tálalta szerdai közleményében a debreceni városháza, enyhítve talán azokat a keserű felhangokat, amelyek a kínai beruházás kapcsán felrótták, hogy épp a legjobb minőségű termőterületeket dobták oda ipari célokra.
A bejelentést árnyalja a debreciner.hu-n megjelent információ, amely szerint Pósán László, a térség fideszes országgyűlési képviselője az akkumulátorgyárakról szóló hétfői parlamenti vitában épp azzal érvelt a kínai beruházás mellett, hogy az a debreceni terület „aranykorona értékét tekintve igen gyenge minőségű föld, valóban belvizes, ha nagyon száraz időszak van, akkor szikes.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A közlönyben megjelentek szerint új helyrajzi számok beemelésével megteremtették egy csapadékvíz-késleltető tározó megvalósításának lehetőségét a 47-es számú főút keleti oldalán. A Kondoros-csatornával szomszédos 4 hektáros terület ugyan nem része a Déli Gazdasági Övezetnek, de az ott megépülő puffertározónak nagy szerepe lesz az ipari területre érkező csapadékvíz késleltetett elvezetésében. A Kösely-csatornába torkolló tórendszert is rendezik és újraaktiválják, ami szintén azt a célt szolgálja, hogy az iparterületről összegyűjtött csapadékvizet biztonságosan összegyűjtsék, és a gazdasági övezetből összegyűjtött csapadékvízzel a termőföldeket öntözzék – érvelt a városháza.
Egy másik, most megjelent kormányhatározat pedig lehetővé teszi, hogy a debreceni repülőtér és az úgynevezett Tégláskert városrész között munkásszálló épülhessen, illetve hogy az ipari parkban ideiglenes konténervárosokat is kialakíthassanak.