hvg.hu • 2023. január 20. 09:02
Hatalmas eltérések vannak az ország különböző részei között: a leggazdagabb megyék sem tudnak versenyezni a budapesti bérekkel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) beszámolója szerint - írta a hvg.hu.
A KSH megyei lebontásban közölte a nettó átlagkereseteket, amely szerint Budapesten 2022 első három negyedévében 413.351 forint volt kedvezmények nélkül a havi nettó átlagkereset, ami 67 ezer forinttal meghaladta a második helyezett Győr-Moson-Sopron megyei átlagot, ahol 346.190 forint volt a nettó átlagfizetés.
Összesen nyolc megyében haladta meg a nettó átlagbér a 300 ezer forintot, ebből csak egy nem dunántúli megye (ha Pest megyét nem számoljuk): Hevesben 307.494 forintot számolt a KSH.
Tizenhárom megyében nem éri el az átlagkereset a 300 ezer forintot sem. Két olyan megye van, ahol még a 250 ezer forintos havi nettó is átlag fölöttinek számít: Békésben 249 ezer, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig 238 420 forint jött ki átlagnak.
Hogy a medián kereset – vagyis a szám, amelynél az emberek fele több pénzt keres, a másik fele kevesebbet – mennyi, az nem derül ki a mostani adatközlésből megyei szinten. Azt mindenesetre jó támpontnak használhatjuk, hogy szeptemberben nettó 63 ezer forinttal volt kevesebb az országos medián az országos átlagnál
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- írták.