39 fenyőt lopott el két férfi: közel 400 ezer forintos kárt okoztak ezzel

HelloVidék2022. június 21. 09:30

A vádirati tényállás szerint a 38 éves férfi és ismeretlenül maradt társa 2021 decemberében, karácsony előtt egy Csorna melletti településről 39 fenyőfát loptak el - írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

A férfi társával a munkáltatója által használatra átadott furgonnal hajtott éjszaka a telephelyre, ahol a karácsonyra való tekintettel fenyőfákat is tároltak. Az elkövetők lenyomták a drótkerítést, majd a furgon rakterébe pakoltak 39, összekötözött fenyőfát. A fákat ezután Ausztriában értékesítették, a pénzt pedig elosztották.

Az ellopott fenyők értéke közel 400 ezer forint volt, ami nem térült meg.

A férfit az ügyészség lopás vétségével vádolja. Vele szemben két évig terjedő szabadságvesztés büntetés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság érdemben bírálja el a sértett polgári jogi igényét. A nyomozást az ügyben a Csornai Rendőrkapitányság munkatársai folytatták le, míg az érdemi döntést várhatóan a Csornai Járásbíróság fogja meghozni.

Címkék:
lopás, tolvajok, fenyő, hellovidék, győr-moson-sopron megye,