Tömegesen pusztulnak a halak a Balatonban: ez okozza a vesztüket

HelloVidék2022. június 13. 10:30

Az utóbbi években egyre többször került fókuszba a balatoni pontyelhullások témája. Szerkesztőségünknek is jelezték a Balaton-parti településeken élők, hogy megfigyeléseik szerint az IBCC-verseny után jelennek meg a termetes méretű pontyhullák.

A horgászok egy része ezért úgy gondolja, hogy a verseny alatt használt csalik, etetőanyagok beltartalma, majd a betárolt és visszaengedett halak miatt jelentkezik az elhullás, írja a sonline.hu.

A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai összevetették a korábbi évek haltetemeinek mennyiségét 2016-tól kezdődően, s honlapjukon nyilvánosságra is hozták. Tapasztalataik szerint a tavaszi pontyelhullások 2017-től kezdve emelkedtek meg a szokásosnál nagyobb mértékűre. A NBBH 2013-tól, a IBCC 2015-től tart nagyszabású versenyeket a tavon.

2016-ban az elhullás jelentős része a nyári időszakra esett, az őszi versenyek után nem tapasztaltunk megnövekedett pontyelhullást

- összegzett Szári Zsolt vezérigazgató. – A tavaszi pontyelhullás arányaiban nagyobb volt, mint a megelőző években. Ha az etetőanyag okozná a tavaszi elhullást, a jelenségnek ősszel is mutatkozni kellene.

Felmérések szerint a szabadidős horgászat során a Balatonba évente bejuttatott etetőanyag mennyisége 2039 tonnára becsülhető. Ezzel szemben az évi 2 verseny során tóba került 48 tonna csalétek csupán töredéke a szabadidős horgászat által beszórt mennyiségnek. Ha a bojli okozná a problémát, más halaknak is jelentősen pusztulniuk kellene, hiszen egyéb fajok is fogyasztanak belőle, vonta le a következtetést Szári Zsolt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A szakemberek inkább a pontyödémával magyarázzák, amelyet egy himlőszerű vírus okoz.

Elsősorban a nagyobb méretű egyedek hullanak el, mert ezek ellenálló-képessége kisebb. Egyes megfigyelések inkább a tó vízhőmérsékletével hozzák összefüggésbe a jelenséget, ez alapján 14–22 fok között jelentkezik a probléma. Mivel a vírus emberre nem veszélyes, abszolút fajspecifikus, így a fertőzött pontyok kifogásukat követően fogyaszthatóak. A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. szerint a tógazdaságai jelenleg mentesek a betegségtől, de a természetes vizekbe különféle úton-módon bekerülhet a kórokozó.

Címkék:
Balaton, betegség, ponty, hellovidék, halpusztulás,