Pais-Horváth Szilvia • 2022. május 28. 14:00
Egy-egy kirándulós hétvégi napot simán megfejelünk egy hajókirándulással, utána egy part menti lángosozással, és már kész is a tökéletes gyermeknapi program! Nézzük is, hol és a mennyiért lehet most Magyarországon hajóra szállni?!
Tudtátok, hogy hazánk nagyhajózásra alkalmas vízi útjainak hossza körülbelül 1600km? Azért ez nem semmi! Vízi útjaink 85%-a állandóan, 15%-a pedig időszakosan hajózható, a hálózat hosszának 53%-a a Duna vízgyűjtő területéhez, 47%-a pedig a Tiszáéhoz tartozik. A Duna és a Tisza nagyjából párhuzamosak egymással, ám az ország területén nincsenek összeköttetésben. Az ország területén kívül is csak jelentős időveszteséggel lehet az egyik folyórendszerből a másikba átjutni. Ezt a problémát hívatott megoldani a Duna–Tisza-csatorna tervezése, de a csatorna ügye több száz éve vajúdik, nem is mostanában fog megépülni.
További hátrányt jelent a hazai hajózásban, hogy a Duna és a Tisza vízrendszerén belül a vízi út méretei nem egységesek, valamint az, hogy a két folyó vonala nem követi az áruáramlás K-Ny-i (az Északi- és a Dunántúli-középhegység iparvidékeit Budapesttel összekötő) fő irányait, hanem arra merőleges közlekedést tesznek lehetővé. Előnyösek azonban a természeti tényezők vízi utak létesítéséhez, mivel vízfolyásainkon nincsenek nagyesésű szakaszok, közöttük nem jellemzőek nagy akadályok.
Magyarország hajózásra alkalmas részei - a Vízügy tájékoztatása szerint - a Szentendrei-Duna, Dráva és a Tisza egyes szakaszai, a Bodrog, a Sebes-Körös és a Hármas-Körös vidékei valamint a Keleti-főcsatorna és a Hortobágy-Berettyó-főcsatorna. Tavaink közül pedig hajóra szállhatunk hol máshol, mint a Balatonon, de a Fertő-tavon is. A vízisportok más tészta, vitorlázni, csónakázni vagy kenuzni ennél jóval több helyszínen lehet.
Lássuk a legnagyobbat: elstartolt a 176. hajózási szezon a Balatonon
A Balaton a hajózás töretlen népszerűségét mutatja, hogy az év eddig eltelt részében a szállított utasok száma 20 százalékkal felmúlja a tavalyi év hasonló időszakát. Május 14-től elstartolt a tavaszi előszezon is, azóta újabb és újabb kikötők nyitottak ki a Balatonon, és életbe lépett a tavaszi menetrend is – közölte a Balatoni Hajózási Zrt. honlapján.
Újabb és újabb települések közötti hajójáratok és sétahajók kapcsolódnak be a menetrendbe. Közlekednek már Siófok-Balatonfüred-Tihany-Tihanyrév-Balatonföldvár, valamint hétvégente Balatonboglár-Révfülöp útvonalakon is járnak települések közötti hajójáratok, emelett Balatonboglár és Révfülöp kikötőkből már sétahajózási lehetőséggel is várja az utasokat
- írta a Bahart.
A Bahart már a tavalyi évben is számos újdonsággal várta a hajózni vágyókat:
- Több hajón megújultak a külső és belső burkolatok, a bútorzat és a büfétér.
- A települések közötti hajójáratokon gyereksarok várja a családosokat.
- A jegypénztárakban továbbra is megvásárolható a BAHART kártya több típusa, melyek jelentős kedvezményt biztosítanak a jegyek árából.
Szántód és Tihany között kompozhatunk is
A Balaton egyetlen révátkelője Szántódrév és Tihanyrév között található, ahol a kompok folyamatosan szállítják a gépjárműveket és utasokat. A kompok egész évben üzemelnek, csak szélsőséges időjárás és kedvezőtlen jégviszonyok esetén nem indulnak. A forgalmasabb időszakokban a menetrend felfüggesztésével sűrítik a járatokat.
Aktuális menetrend - Április 29. és június 16. között
- Szántódrévből indul: 6:40, 7:20, 8:00, 8:40, 9:20, 10:00, 10:40, 11:20, 12:00, 12:40, 13:20, 14:00, 14:40, 15:20, 16:00, 16:40, 17:20, 18:00, 18:40, 19:20, 20:00, 20:40, 21:20
- Tihanyrévből indul: 7:00, 7:40, 8:20, 9:00, 9:40, 10:20, 11:00, 11:40, 12:20, 13:00, 13:40, 14:20, 15:00, 15:40, 16:20, 17:00, 17:40, 18:20, 19:00, 19:40, 20:20, 21:00, 21:40
Teljes árú személyjegy 800 forint, de részletes árlistát ITT találsz!
Települések közötti balatoni hajójáratok
Ezekkel a hajójáratokkal a legfelkapottabb Balaton-parti településekre is könnyedén eljuthatunk. A hagyományos tömegközlekedéstől eltérően ráadásul extra élmény maga a hajózás, ami alatt még büfézni is lehet.
A települések közötti menetrendi hajózás május 28-tól elérhető Siófok-Balatonfüred-Tihany, Fonyód-Badacsony, Siófok-Balatonfüred-Tihany-Tihanyrév-Balatonföldvár, Balatonalmádi-Alsóörs-Tihany-Balatonfüred-Tihany, Balatonmáriafürdő-Balatongyörök-Szigliget-Badacsony, Keszthely-Balatongyörök-Balatonmáriafürdő, Balatonboglár-Révfülöp és Balatonlelle-Balatonboglár-Badacsony útvonalakon, valamint június 11-től Balatonboglár-Balatonlelle-Balatonszemes-Balatonföldvár útvonalon is.
Négyféle díjzónát határoztak meg, attól függ tehát, honnan hová szeretnénk hajózni, hogy mennyibe kerül ez a vízi utazás. Retúrjegy is váltható, természetes van diák- és nyugdíjaskedvezmény, külön díj ellenében (1000 forintért) még biciklit és kutyát (500-1500 forint) is lehet szállítani a hajókon.
Jegyárak 2022-ben
- Teljesárú: 1600 - 2200 Ft
- Családi jegy (2 felnőtt + 14 év alatti gyerek): 4320 - 5940 Ft
Még részletesebb friss árlistát ITT találsz!
Séta- és nosztalgiahajózás már az előidényben is
Szinte valamennyi balatoni kikötőből indulnak sétahajók, ahonnan aztán megcsodálhatjuk a Balaton és a part menti látnivalókat is. Külön befizethetjük magunkat egy naplementés sétahajózásra, vagy „romantikus” badacsonyi hajókázásra. A sétahajók május 28-tól elérhetőek Siófok, Balatonfüred, Keszthely, Badacsony, Balatonmáriafürdő, Balatonalmádi, Balatongyörök, Balatonlelle, Balatonboglár és Révfülöp kikötőinkből, valamint június 11-től Balatonföldvár kikötőből is.
Az alap: az 1 órás sétahajózás ára 2022-ben
- Teljesárú: 2100 Ft
- Gyermekjegy: 1050 Ft
Még részletesebb friss árlistát ITT találsz!
Buli a Balaton közepén
Ha többre vágysz, mint egy hagyományos disco vagy szórakozóhely, bulizhatsz akár a Balaton közepén! DJ-vel, fényekkel, balatoni panorámával, mai zenékkel és retro slágerekkel várnak a fedélzeten. A hajók a program végén az induló állomásokra érnek vissza. Természetesen itt is működnek büfék.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A bulihajók 2022. július 2-től indulnak 9 kikötőből: Siófokról, Balatonfüredről, Balatonlelléről, Balatonboglárról, Fonyódról, Keszthelyről, Balatongyörökről, Badacsonyból és Révfülöpről.
4 éves kortól egységes a díjszabás, 2600-3200 forintba kerül a bulizás, attól függ, hány órára szeretnénk kikapcsolódni.
Hajókázni a Tisza-tavon is lehet
Magyarország második legnagyobb tava, a 45 éve létrehozott Tisza-tó. Különleges, vadregényes szakasza ez a Tiszának, ami mind élővilágában, mind vízrajzában nagyon hasonlít a Tisza szabályozása előtti állapotára. A varázslatos Tisza-tó, a Hortobágyi Nemzeti Park része. Mesébe illő tájaival rengeteg izgalmas lehetőséget tartogat azok számára, akik szeretnék megismerni ezt a különleges, mesterségesen kialakított, mégis saját ökoszisztémával rendelkező környezetet.
Kisköre a nyaralóhajók déli báziskikötője, ettől a ponttól egyelőre csak észak felé hajózhatunk a Tiszán. A tiszalöki vízlépcsőig például 27 kilométeren keresztül csodálhatjuk a Tisza-tó fenséges látképét. Ezen az útvonalon két nagy sziget található, a háromszög alakú Aranyosi-sziget és a csónak formájú Buláti-sziget. A Tisza-tavon emellett közel 1000 sziget található, amelyek csónakkal, kenuval vagy kajakkal közelíthetőek meg. A hajózás közben pedig érdemes megpihennünk a szabadstrandon vagy a számos étterem, bisztró valamelyikében, amelyek a partközelben várják a látogatókat.
A menetrendszeri szezon majd csak nyáron indul be, jelenleg még nem elérhető ez a szolgáltatás! (https://hajokirandulas.hu/tiszacsege/) Tavaly júliusban indult a szezon, az akkori jegyárak pedig a következőképpen alakultak:
• Felnőtt: 1 500 Ft / fő
• Gyermek (4-18 év) és nyugdíjas: 1 000 Ft / fő
• 3 éves korig díjmentes
Sétahajó kirándulás a Tisza-tavon
Kishajós kirándulások is indulnak a Tisza-tavi Ökocentrum kikötőjéből. A tavasztól őszig igénybe vehető, 50 perces túra alkalmával megismerkedhetnek a Tisza-tó növény-és állatvilágával. Egy kishajó szállítókapacitása maximum 12 fő. A kishajós kirándulás szabadtéri program, mely borult vagy esős időben is elindul (kivéve vihar vagy erős széllökések), ezért időjárástól függően esernyő, esőkabát szükséges lehet! A kishajós kirándulások 10 és 18 óra között minden egész órakor indulnak.
Az alaptúra útvonala: Kisköre kikötő (403 Fkm) – Dinnyéshát – IV. sz öblítő csatorna – Bere felső holt Tisza – Abádi kikötő- -(Kalóz sziget) – Bere alsó Holt Tisza- Kisköre kikötő (minimum 2 óra)
Túra 12 személyes túrahajóval
- 1 óra: 25 ezer Ft
- 2 óra: 40 ezer Ft
A tavakon túl, a folyókon is van hajós élet!
Az ország számos hazai folyóparti településén is vannak kikötők, ahonnan szerveznek hajókirándulásokat: Szegedtől Szolnokon át Szentendréig. A teljesség igénye nélkül ezekből is hozunk párat, szintén aktuális árakkal!
Tokaji sétahajózás
Az 50 perces hajóút során hajó a Bodrog folyón halad Tokaj városa mellett, ott visszafordul, majd a Tiszán a strandig megy és ugyanott köt ki.
Helyszínen megvásárolható jegyárak:
- Teljesárú/felnőtt 1.990 Ft/fő
- Kedvezményes (18 éves korig és 65 éves kortól) 1.690 Ft/fő
- Családi (2 felnőtt, max. 3 gyerek 18 éves korig) 4.990 Ft/család
- Csoportos teljesárú/felnőtt (min. 15 főtől) 1.790 Ft/fő
- Csoportos diák-nyugdíjas (min. 15 főtől) 1.490 Ft/fő
Szegedi sétahajózás
Az 1 órás sétahajójárat a Roosevelt- téri kikötőből indul. A hajó Szeged belvárosa mellett, a két híd érintésével halad egészen a Maros torkolatig, ott megfordul, majd az árvízi emlékmű és a Boszorkánysziget után visszatér a kikötőbe.
Helyszínen megvásárolható jegyárak:
- Teljes áru menetjegy: 1.990 Ft/ fő
- Kedvezményes menetjegy (18 éves korig és 65 éves kortól): 1.690 ft / fő
- Családi jegy 1-3 gyerek: 4.990 Ft
- Csoportos felnőtt (min 15 fő) menetrend szerinti: 1.790 Ft
- Csoportos diák-nyugdíjas (min 15 fő) menetrend szerinti: 1.490 Ft
Sétahajózás Szentendrére
2022. április 29 - október 2. között péntek-szombat-vasárnap indulnak a sétahajók
Helyszínen megvásárolható jegyárak:
- FELNŐTT: 3.500 FT / Retúr: 5.500 Ft
- GYEREK: (2 - 12 év között) 1.750 FT / Retúr: 2.750 Ft
- NYUGDÍJAS / DIÁK (nyugdíjas és diákigazolvány szükséges) 2.800 FT / Retúr: 4.400 Ft
- REGISZTRÁCIÓS / 2 ÉV ALATTI GYERMEK INGYENES INGYENES