Brutális, mit művelt a tegnapi vihar: több mint 200 tűzoltói beavatkozásra volt szükség országszerte

HelloVidék2022. május 26. 13:04

A tegnapi vihar miatt szerdán 238 tűzoltói beavatkozásra volt szükség országszerte. A legtöbb munkát Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyében adta a viharos időjárás a tűzoltóknak.

Az erős szél sok helyen faágakat tört le, fákat döntött ki, amelyek utakra, kerítésekre, házakra dőltek, ezeket kellett a tűzoltóknak eltávolítaniuk. Az erős szél és a jégeső több épület tetőszerkezetében is kárt okozott, országszerte 126 épületben keletkeztek károk, 82 esetben Somogy megyében, főleg Kaposváron és környékén.

Sokan csak csütörtök reggel szembesültek a károkkal, így főként Somogy megyéből folyamatosan érkeznek bejelentések a katasztrófavédelemhez. A tűzoltók közel száz somogyi helyszínen dolgoznak még csütörtökön is.

Villámcsapás miatt is keletkeztek károk: Kiskunmajsán egy ház kéményébe csapott villám, az emiatt keletkezett tüzet a tűzoltók oltották el.

Földeákon egy parasztház mellett álló akácfába csapott villám, emiatt a ház tetőszerkezete is károsodott két négyzetméteren.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Kaposváron is fába csapott a villám, az emiatt kidőlt fa pedig leszakított egy elektromos vezetéket. Szintén Kaposváron egy üzletház mélygarázsát öntötte el a víz, a tűzoltók szivattyúzták ki az összegyűlt esővizet.

A kidőlt fák, letört ágak több elektromos vezetéket is elszakítottak, emiatt Komlón és néhány somogyi településen csaknem kétezer fogyasztónál szünetelt az áramellátás, ezek helyreállítása reggelre megtörtént.

Címkék:
vihar, viharkár, baranya megye, viharkárok, hellovidék, somogy megye,