Ez lenne a dinnyetitok? Így ismerheted fel a magyar terményt a boltokban

HelloVidék2021. július 18. 15:32

A boltokban most már kapható az igazi, magyar dinnye. Ez azért is jó, mert eddig leginkább Görögországból és Spanyolországból importált gyümölcsöt kínáltak a boltok, áruházak. A termést illetően kiváló minőségre és bőséges hozamra számítanak a termelők, ha pedig az időjárás kedvez nekik, akkor egé­szen szeptember elejéig slágergyümölcs lehet a görögdinnye.

Jelenleg közel 4000 hektáron termelnek görögdinnyét Magyarországon. Ha az időjárás kedvezni fog a termésnek, akkor hozzávetőlegesen 180 ezer tonnát szüretelhetnek le a gazdák. A tavalyihoz hasonlóan idén is később kezdődik a hazai görögdinnye szezonja

- számolt be róla a Nyíregyházi Napló.

Mint írták a szeszélyes tavaszi időjárás miatt a dinnye két héttel később kezdett érni a megszokotthoz képest. A portál szerint az átlagos dinnyefogyasztás 12 kilogramm/fő évente, ami az idei elhúzódó melegebb időjárás miatt akár két kilogrammal is emelkedhet. Tkintve, hogy jelenleg 300 és 400 forint között alakul kilónkénti ára.

Persze a nyári melegben folyamatosan keresik a dinnyét a vásárlók. Decsi Vendel termesztő Nagycserkeszen kisalagút és síkfólia alatt termeszti a gyümölcsöt. A lapnak elmodta, úgy látja, jó lesz az idei termés, ráadásul most a tavalyi évhez képest magasabb áron lehet értékesíteni.

Július 13-án kezdtem el nagyobb tételben is szedni a görögdinnyét, és szerencsére a minősége is kiváló. Már nagyon időszerű volt a szüret, hiszen folyamatosan érdeklődtek a viszonteladók, hogy mikor érik már be a dinnye Nagycserkeszen. Mivel alagút alatt is termelek, így ez mostanra már sikerült. Persze, még mindig nincs annyi érett, mint amennyire igény lenne, de bízom a kedvező időjárásban. Remélem, hogy a szezon kitart majd szeptember elejéig, és addig folyamatosan ki tudjuk szolgálni a vásárlókat. Az már most látszik, hogy drágább a dinnye, mint tavaly, jó lenne, ha ezt végig tudnánk tartani, hiszen nekünk, termelőknek rengeteg kiadással is számolnunk kell

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

- mondta a lapnak a gazda. Majd arra a kérdésre, hogy milyen a jó görögdinnye, azt válaszolta:

Az érettségéről a dinnyén levő sárga folt árulkodik. Minél sötétebb, annál jobb. A szár, ha el van száradva, akkor nem friss, napokkal ezelőtt leszedhették. Illetve fontos, hogy kongó legyen a hangja, akkor nincs túlérve, zamatos és ropogós.

Címkék:
dinnye, görögdinnye, hellovidék, dinnyetermesztés, szabolcs-szatmár-bereg megye,