Három isteni, szerencsehozó szilveszteri fogás: amiknek senki sem tud majd ellenállni

HelloVidék2020. december 30. 17:00

Eddig is rettegtünk a balszerencsétől, de ebben az évben különösen figyelni kell rá, hogy elkerülje az embert! Az aprószemű finomságok nem csak szerencsét hoznak, de mennyei falatok is készülnek belőlük.

Tudjuk jól, szilveszterkor tilos halat vagy szárnyast enni, nehogy elússzon vagy elrepüljön a szerencsénk. A malac viszont kikaparja, az aprószemű lencse pedig gyarapítja a vagyonunkat. Babona ide vagy oda, nem érdemes kockáztatni – egyszóval jobb a békesség!

Minden bizonnyal többségében mindannyiunknál kisebb létszámú lesz az óév búcsúztatása, és egészen más ételekre is ad lehetőséget. De azért nem maradhat el a virsli, a lencse, a jó kis szendvics és a kis falatkák.

A Gasztromesék legutóbbi részében a szerencsét hozó szilveszteri falatokkal ismertette meg az olvasókat Szarka Zsófi és Wurmbrandt András, ráadásként pedig a saját jól bevált praktikáikat is megosztották. Ahogy írják, szilveszteri receptjeik most igazi határokat átszelő klasszikusok. Magyarországon alig van szilveszter virsli nélkül, Szlovákiában hidegtál nélkül, Lengyelországban lazac nélkül. Bármelyiket választjuk, egészen biztosan nem bánjuk meg!

Szerencse lencseleves (nyitóképünkön)

Hozzávalók (4 főre):

  • 200 g lencse
  • 100 g aszalt szilva
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 10 szem egész bors
  • 1 kk só
  • 150 ml tej
  • 1 liter víz

Elkészítés:

A zsírt, a sót és a cukrot a vízzel együtt felforralom. Folyamatos keverés közben adom hozzá a lisztet, és rövid ideig még a tűzhelyen tartva keverem a fakanállal, égetve a tésztát. Mikor serceg már az alján, akkor leveszem, és 5-6 percig hagyom hűlni. Ezután egyesével a tojásokat, még mindig fakanállal, belekeverem a tésztába. Mikor sima a tészta, habzsákba töltöm, és sütőpapírral bélelt tepsire teszem.(Érdemes bevizezni előtte alaposan a sütőpapírt.) Szabályos, diónyi golyókat nyomok, egymástól távol, egy csillagcsövön keresztül sorba a tepsire, amelyek a duplájára nőnek majd. Forró, 200 fokos, előmelegített sütőbe teszem, és nem nyitom ki az ajtaját. Figyelem az ajtaján keresztül, kb. 15 -20 perc alatt készül el egy adag. Amikor szép aranybarna a tetejük és nagyok, akkor készek, kiveszem. Kihűtöm, egy recés késsel a tetejét levágom, és megtöltöm kedvem szerint édesre vagy sósra.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Virslis párizsi saláta

Hozzávalók (4 személyre):

  • 6 db virsli
  • 300 g párizsi
  • kis doboz kukorica (konzerv)
  • 125 g natúr krémsajt
  • 100 g sajt (eidam)
  • 150 ml zsíros tejföl
  • 3 ek majonéz
  • csipet őrölt bors
  • kis csokor snidling

Elkészítés:

A virsliket felkarikázom, a párizsit egymásra téve hajszálvékony csíkokra vágom egy nagy éles késsel. Egy tálban elkészítem a szószt: összekeverem a tejfölt, sajtkrémet, majonézt, borsot, aprított snidlinget. Beleöntöm a kukoricát, egy picit a levélből is, és jöhetnek a húsok. Alaposan összekeverem és hidegtálként sajtokkal, zöldségekkel, baguettel fogyasztható is. A hűtőben 3 napig áll el.

Maradjatok velünk legközelebb is, és ismerjetek meg még több titkot a magyar gasztronómiából!

A Gasztromesék következő részében a hagyományos kocsonya kerül terítékre. Mert a kocsonya is olyan, mint a többi hagyományos magyar ételünk, jókat lehet vitatkozni arról, hogyan is készítsük, milyen hozzávalók a legtutibbak hozzá. Néhány alapszabályt azonban fontos betartani ahhoz, hogy ne legyen zavaros, ellenben szépen rezgő legyen, és igazán finomra sikerüljön! Kövesd a pénteken megjelenő új részeket, és készítsd el velünk te is a vidék legrégibb és legfinomabb ételeit!

Ha nem akarsz lemaradni, akkor tarts velünk a Gasztromesék következő részében is, és ismerd meg pénteken Szarka Zsófi és Wurmbrandt András hogyan készíti - lépésről lépésre - a magyarok legfinomabb kocsonyáját!

Címkék:
virsli, szilveszter, hellovidék, gasztromesék, receptek, lencseleves,