Hatalmas szíve segíti a versenyben: a Down-szindrómás Marci is ringbe száll a fogathajtó derbin

HelloVidék2020. augusztus 6. 13:31

Állapotából adódóan egy saját világban él, és a fogathajtás az, ami legtöbbet jelent neki az életben. Azért indul parasportolói státuszban, hogy hajtás során segítséget kaphasson a kocsiban tartózkodó kísérőtől, erre azonban szinte sosincs szüksége.

Ahogy arról beszámoltunk, a járványhelyzet miatt az elmúlt hónapokban sok más eseményhez hasonlóan háttérbe szorultak a különböző lovas rendezvények is - ennek köszönhetően július elején rendezték meg idén a szezon első, 3 számos nemzeti fogathajtó versenyét Mezőhegyesen, amiről a HelloVidék tudósított. A lovassport szerelmesei most újabb versenyen izgulhatnak kedvenceikért, ezúttal Kisbéren:

az Idős Jámbor Vilmos Lovasközpont nemzetközi 2*-os és nemzeti fogathajtó verseny házigazdája lesz 2020. augusztus 7. és 9. között.

Az izgalmas verseny valószínűleg jó pár meglepetést tartogat majd. Több tehetséges magyar fiatal is rajthoz áll a Takarékbank támogatásával, az ő futamaikat egészen biztosan érdemes lesz nyomon követni. A verseny indulásáig a HelloVidék mutatja be őket kicsit részletesebben.

Korábbi cikkünkben Nagy Vanesszát mutattuk be, aki póni fogathajtásban indul a megmérettetésen, most pedig a para póni fogathajtásban versenyző Udvari Mártonról tudhattok meg kicsit többet.

Az ifjú fogathajtó 2006. február 14-én született Budapesten. Klubja az id. Jámbor Vilmos Lovas SE, edzői Pille-Riin Roosileht, Rimarcsik Zsolt és Jámbor Vilmos. Marci Down-szindrómásként azért versenyez parasportolói státuszban, hogy így hajtás során segítséget kaphasson a kocsiban tartózkodó kísérőtől.

Kaphat, de erre gyakorlatilag sosincs szüksége, hiszen ugyanolyan jól bánik a szárral, mint bármelyik ép sporttársa.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Állapotából adódóan egy saját világban él, és a fogathajtás az, ami legtöbbet jelent neki az életben. Édesapja id. Bozsik József segédhajtója volt, Marci is így került kapcsolatba ezzel a sportággal. Komoly célként lebeg a szeme előtt, hogy bajnokká váljon. Sokat jelent a versenyzésben hatalmas szíve, hiszen lehet azt mondani, hogy az érzelmei is segítségére vannak a jó eredmények elérésében. Ez persze nem pusztán a sikeres sportszerepléshez kell, hanem hogy legyőzze saját démonjait is. Érzi a versenyzésben azt a jót, ami minőségi javulást hoz az életébe.

Kedvenc lova a kis Legend, akivel kölcsönös a szeretet: ez a ló kimondottan vigyáz kis hajtójára.

Ők ketten nagyon együtt vannak, ami minden tekintetben jó eredményt, sikereket jelent az ifjú parasportoló számára.

Címkék:
tehetséggondozás, hellovidék, fogathajtás,