HelloVidék • 2020. május 5. 14:02
Madarakat szerető magyarszecsődiek aggódva telefonáltak kollégáinknak, hogy a településen nagyon sok zöldikét találnak legyengülve, elpusztulva. Természetvédelmi őrszolgálatunk néhány tetem begyűjtésével és vizsgálatával kiderítette, hogy az általában galambok terjesztette betegség, a Trichomonas tizedeli ezeket a kedves madarakat - számolt be róla az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága.
Ahogy a közleményből kiderült, a magyarul sárgagomb betegségnek is nevezett kórt egy önálló mozgásra képes parazita okozza. A galambok közül majd minden egyed hordozza, de tüneteket általában nem okoz, csak a legyengült egyedeknél.
A fertőzés Európában 2005-ben jelentkezett először Nagy-Britanniában, ahol a legsúlyosabban érintett területeken a zöldikék állománya 35%-kal csökkent. 2008-ban terjedni kezdett Skandinávia és Oroszország felé és most elérte Nyugat-Magyarországot is. Már több településről érkezett legyengült zöldike kőszegi madárvédelmi mentőközpontunkba is.
A betegség terjedése nyállal történik, amely miatt a madáritatók vize fertőződik. Ha csak egy beteg madár iszik a vízből, az összes többi is fertőződik.
A beteg madarak a kór előrehaladtával képtelenek nyelni, csőrükben, nyelőcsövükben sárgás elváltozásokat találunk. Táplálkozás nélkül ezek a kis testtömegű madarak hamar el is pusztulnak. A rendkívül száraz tavasz miatt kevés természetes pocsolyát találtak madaraink, így a madáritatók körül az egyedsűrűség megnőtt.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Karantént nem tudunk bevezetni számukra, ezért kérjük azokat a természet szerető embereket, akik madáritatót tartanak, hogy néhány napra ürítsék ki és fertőtlenítsék az itatót, majd később a vizét legalább naponta cseréljék és rendszeresen fertőtlenítsék az edényt! Ez az egyetlen mód a fertőzés terjedésének megakadályozására. Fontos, hogy a tél elmúltával a madáretetést is szüntessük be. Az etetéssel a természetesnél jóval több madarat koncentrálunk egy helyre, amely szintén növeli a fertőzés veszélyét
- hívta fel a figyelmet Dr. Németh Csaba, az igazgatóság munkatársa.