Index • 2019. november 25. 08:30
A Bükkben, a Bakonyban, az Esztramoson, és egy móri volt kőfejtőben épül jövőre 12 új via ferrata pálya állami támogatásból, a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség koordinálásában. Egy második hullámban további hét helyszín jöhet szóba, köztük a Baradla-barlang bejárata fölötti sziklafallal, vagy egy betömött függőleges sziklaakna az Esztremosnál - írja az Index.
Négy helyen épül új viaferrata-pálya Magyarországon állami pénzből
- mondta el a portálnak Révész Máriusz.
A tervek szerint összesen 12 pálya épül majd 2020-ban. Az állam 300 milliót fordítana a pályák kialakítására, de mivel ennek költsége csak 140 millió forint, így a költség további részét másrafordítják majd.
2019. május 15-én indított jelentkezési felhívást a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség a magyarországi vasalt utak megépítésére. Összesen 5 szervezet jelentkezett a felhívásra, összesen 14 potenciális helyszínnel. A megjelölt helyszíneket a szövetség szakértői megvizsgálták, ,majd megindokolták, hogy hol érdemes pályát építeni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A szakemberek szerint 11 olyan helyszín van hazánkban, ahol meg lehet építeni a tervezett utakat. Ebből 7 helyszínen még kérdéses, hogy mikor kezdődhetnek a munkálatok, mivel az érintett nemzeti parkok nem készítették el a hatástanulmányokat vagy épp nem tisztázták a vagyoni helyzetüket. Ez azért fontos, mert ezeken a helyszíneken csak a hozzájárulások után lehet megépíteni a tervezett utakat. A via ferratákat egyébként uniós előírások alapján, TÜV-szabványoknak megfelelően kell kiépíteni.
A négy helyszín, ahol már biztosan elkezdhetik építeni a via ferrátákat:
- Bükk, Felsőtárkány, Kőköz: 2 darab B-C nehézségű, 400 m hosszú útvonal
- Bódvarákó-Esztramos-hegy: 5 darab B-C-D nehézségű, összesen 600 m hosszú útvonal
- Bakony, Cuha-völgy: 3 darab B-C-D nehézségű, 820 m hosszú útvonal
- Mór, Csókahegyi-kőfejtő: 2 darab B-C-D nehézségű, 200 m hosszú útvonal