MTI • 2019. október 13. 15:31
A Debreceni Regionális és Innovációs Tudományos Technológiai Parkban pénteken átadták a német Bürkle cég gépgyártó üzemét.
Üzleti modelljük szerint hárommillió eurós beruházással alakították ki a gyártócsarnokot, amit bérbe adtak a Bürkle csoportnak. A német Bürkle cég kétmillió eurós technikai fejlesztést valósított meg az új épületben, mondta el Herdon István, a parkot működtető Xanga cégcsoport vezérigazgatója.
A gyártócsarnokot és a hozzá kapcsolódó kiszolgáló épületet a Zsalakó Építőműhely tervei alapján a debreceni központú Hunép Zrt. rekordidő, nyolc hónap alatt készítette el. A beruházással 40 új munkahelyet hoztak létre, és terveik szerint az elkövetkező években a foglalkoztatottak számának növelése mellett az üzemet további két egységgel bővítik, mondta Jürgen Schröer, a Robert Bürkle GmbH vezérigazgatója.
A cégcsoport főbb termékei présgépek, lamináló rendszerek és felületkezelő gépek, melyeket elsősorban a fafeldolgozó iparban, az autóiparban, az építőiparban, valamint a nyomtatott áramkörök és a különféle plasztik kártyák gyártása terén alkalmaznak.
A debreceni egység a Bürkle csoport negyedik gyártóüzeme, amelyben egyedi megrendelésekre, elsősorban felületkezelő, valamint faipari technológiák, illetve az elektronikai iparban a nyomtatott áramköri lapok gyártásához használandó egyedi présgépek előállításával kívánják kielégíteni a cégcsoport globális partnerei által támasztott, folyamatosan növekvő piaci igényeket, tudatta Lajtos Péter a Bürkle Hungary Kft. ügyvezetője.
Több mint 40 német hátterű cég van a városban, az elmúlt öt évben 10 német cég választotta Debrecent. A 2014 és 2019 között Debrecenbe érkezett 600 milliárd forint működőtőke háromnegyede, a több mint hatezer új munkahely fele német hátterű vállalkozásoknak köszönhető - jegyezte meg megemlítve, hogy a város gazdasági erejét jól jelzi, hogy öt év alatt 50 százalékkal nőtt az önkormányzat iparűzési adóbevétele, mondta Barcsa Lajos, Debrecen gazdasági alpolgármestere.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Xanga csoport a Határ úti tudományos technológia parkot út és nagy kapacitású közmű infrastruktúra fejlesztésével további 35 hektárral bővíti, így a park területe meghaladja majd a 135 hektárt. 2020 végére megépítenek egy új ipari parki feltáró utat, amely az M35 autópályától néhány száz méterre egy új bejáratot biztosít a park felé, mondta el Herdon István. Az ipari park bővítési területén az elkövetkező 2-3 évben a Xanga csoport 100-150 ezer négyzetméter alapterületű kulcsrakész fejlesztést fog megvalósítani.
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt