HelloVidék • 2019. október 8. 21:00
A válaszadók több mint fele nem tudta, hogy meddig használhatóak az abroncsok, 40 százalékuk pedig abban is tévedett, hogy meddig nevezhetjük a még fel nem szerelt abroncsokat újnak – derült ki az Apollo Vredestein Kft. 4017 fővel készített friss felméréséből, ami a magyarok gumitárolási szokásait és az abroncsokkal kapcsolatos ismereteit mérte fel.
A válaszokból az is kiderült, hogy a hazai autósok többsége bizonytalan, ha az abroncsokon megjelenő elszíneződésekről van szó, de jó hír, hogy 90 százalékuk megfelelő módon tárolja a leszerelt abroncsszettjeit. Érdekes újdonság, hogy 35 százalékuk egyáltalán nem tart magánál pótkereket, 17 százalékuk pedig csak ideiglenes abroncsot tart az autójában.
Meddig is jó egyáltalán egy abroncs?
A kérdőív kitöltőinek 65 százaléka nem tudta, hogy meddig használható biztonságosan egy gumiabroncs. A KRESZ által előírt 1,6 mm-es mintázatmélységre sokan emlékeznek, azonban rengetegen tévesen úgy vélik, hogy a 3 vagy 5 éves abroncsokat már le kell selejtezni.
A gumiipari szakemberek egyetértenek abban, hogy az abroncsok élettartama 10 év. Ugyanakkor nagyon lényeges, hogy az előírt körülmények között tárolt, és még fel nem szerelt gumiabroncsok 5 éven keresztül teljes mértékben megőrzik azokat a tulajdonságaikat, amelyek a gyártás időpontjában is fennálltak. Vagyis, egy nem használt 5 éves gumiabroncs felszerelése és értékesítése semminemű műszaki veszéllyel nem jár. Meg kell azonban azt is jegyezni, hogy ugyan a törvényi szabályozás szerint személygépjárművek esetében elegendő az 1,6 mm mély mintázat, de a biztonságos vízkiszorítás, fékezhetőség, kapaszkodás miatt a minimum 3 mm mély mintázat szükséges
– hangsúlyozza Mikolai Béla, a felmérést készítő cég szakértője.
És mi a helyzet a garanciával?
A kitöltők 62 százaléka a garanciával kapcsolatos kérdések esetében is bizonytalan volt, de csak 10 százalék vélte úgy, hogy semmiféle segítség nem áll a rendelkezésükre egy defekt esetén. Nekik szerencsére nem volt igazuk, mert a magyar rendelkezések szerint minden gumiabroncsra a gyártó-forgalmazónak jótállást és szavatosságot kell vállalnia a jogszabályokban leírtak szerint. Fontos észben tartani, hogy ahhoz, hogy ezt a garanciát érvényesíteni lehessen, hasonlóan bármilyen más termékhez, szükséges a vásárlást igazoló blokk, vagy számla megléte. A gumiabroncsok esetében jó ha a szerelőtől kapott bizonylatot is megtartjuk. A kötelező gyártói garancia azokra a hibákra vonatkozik, amelyek a gyártásra vezethetőek vissza. Emellett a gyártók vállalhatnak egyedi többlet garanciát is (pl. kátyúgaranciát), akár olyan sérülésekre is, melyeket balszerencse okozhatott, például egy úttesten heverő törött üveg.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Azt kell még megjegyezni, hogy a gyártói garancia minden esetben a gumiabroncs értékesítését bizonyító számla, blokk dátumától kezdődik. Ha pl. a felszerelés a vásárlástól eltérő helyen és időpontban történik, akkor is a vásárlás napja lesz a garancia kezdőnapja
– tette hozzá Mikolai Béla.
A pótkerék már nem alapfelszereltség
Napjainkban a legújabb autómodelleknél már nem gyári alapfelszereltség a pótkerék, sőt annak tárolására sem alakítanak ki erre alkalmas helyet a csomagtérben. Részben ennek köszönhetően a magyar autósok 35 százaléka csak egy defekt javító spray-el indul útnak, 15 százalékuk pedig egy ideiglenes „80km/h-s” pótkerékkel célozza be a legközelebbi abroncsost. A többség helytakarékossági okból mond le a pótkerekekről, azonban fontos tudni, hogy a defekt javító spray csupán a kisebb sérülések kezelésére alkalmas, ha nagy a baj, tárcsázni kell a helyi autómentőt.