HelloVidék • 2019. szeptember 18. 16:01
Tizedik alkalommal rendezik meg szeptember 21-én, szombaton a Vörös Panda Világnapot, melyet minden év szeptember harmadik szombatján ünnepelnek. Az esemény célja az, hogy felhívja a figyelmet e veszélyeztetett ázsiai fajra, valamint védelmének fontosságára – írja honlapján a Debreceni Állatkert.
A vörös panda – más nevén kispanda, vagy vörös macskamedve – a himalájai mérsékelt övi erdőkben őshonos életterének drasztikus zsugorodása, valamint az illegális állatkereskedelem miatt veszélyeztetett besorolással szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kihalással fenyegetett fajok vörös listáján.
A Nemzetközi Vörös Panda Nap keretében kifejezetten a vörös macskamedvékről szóló szakvezetéssel egybekötött látványetetésen vehettek nálunk részt 11 órától. Az érdeklődők megismerkedhetnek a kispandák kedvenc eledelével, a különböző bambuszfajokkal, a gyermekek pedig 13 órától 15 óráig tematikus foglalkozáson fedezhetik fel e kivételes állatok világát.
Figyelem, azok a gyermekek, akik macskamedve arcfestéssel, jelmezben vagy álarcban érkeznek az állatkertbe 50% kedvezményt kapnak a jegyárból. A belépőkből az állatkert kispanda tenyészprogramját, jelenleg egy hím kispanda érkezését finanszírozza.