hvg.hu • 2019. szeptember 10. 12:37
Leépíti jászberényi porszívógyártását és hűtőgyártásának nagy részét az Electrolux. A döntés mintegy 800 dolgozót érint - írja a hvg.hu.
A cikk szerint nem csak ebben az üzemben kezdődnek meg az elbocsátások, a leépítéssel kapcsolatban felveszik a kapcsolatot a szakszervezetekkel és megkezdik a tárgyalásokat. Indoklást a cég oldalán olvasható reggel kiadott közleményben olvashatunk:
"Nőttek a költségek, észszerűsíteni kell a rendszert."
Az itt megosztott hivatalos közleményből az is kiderül, hogy Nyíregyházán közben 100 millió eurót költ a társaság automatizálásra, hogy növelje versenyképességét. Az itt működő gyárban csúcskategóriás hűtők készülnek.
Cikkünk megjelenése után a cég két közleményt juttatott el a HelloVidék szerkesztőségének. Az elsőben csak annyit írtak, hogy "az Electrolux Group mai, magyarországi üzemeket is érintő bejelentésével kapcsolatban 15:30-kor sajtóközleményt küldünk ki. Az Electrolux jelenleg saját dolgozóit tájékoztatja". A második közleményükben pedig felhívják a figyelmet ma reggeli közleményükre:
Az Electrolux Group ma bejelentette, hogy közel 100 millió eurós befektetést tervez a nyíregyházi hűtőgépgyárában a felső kategóriás termékportfólió versenyképességének növelése és a fenntartható, profitábilis növekedés biztosítása érdekében. Ezzel egyidőben a porszívógyártást és a szabadonálló hűtőgépek gyártásának jelentős részét Jászberényből külső partnerekhez szervezik át.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A közlemény egyik passzusa szerint "a porszívógyártás, a fagyasztóládák és a felülfagyasztós hűtőgépek gyártásának kiszervezése Jászberényben körülbelül 800 Electrolux munkavállalót érinthet. A kölcsönzött munkavállalók szerződését a mindenkori piaci igények figyelembevételével vizsgálják felül. Az átszervezésre és a termelés-áthelyezésre 2020-tól kerül sor. Az Electrolux elkötelezett a hatóságokkal és egyéb szervezetekkel való együttműködés iránt, hogy támogassa érintett dolgozóit és kölcsönzött munkavállalóit" - írják. Hozzáteszik: "Az Electrolux felveszi a kapcsolatot a helyi munkaügyi hivatallal, hogy az átszervezésben érintett dolgozók munkaerőpiacon történő elhelyezkedésére tervet dolgozzon ki. A munkavállalók rendszeres tájékoztatást kapnak az átszervezés menetéről." Kiemelték azt is, hogy
"Az üzleti átszervezésnek semmilyen hatása nincs az Electrolux-termékek kiszállítására, valamint a cég ügyfeleire és fogyasztóira."