HelloVidék • 2019. augusztus 16. 20:00
Veszélyben vannak a magyar kőris erdők egy gombás fertőzés okozta megbetegedés miatt. A fafajtát fenyegető hajtáspusztulás az egyik legújabb erdészeti probléma Magyarországon, melyre egyetlen megoldás az ellenálló egyedek védelme és nemesítése. A Fertő-Hanság Nemzeti Park felhívja a figyelmet a betegségre, és mindenkinek azt javasolja, ha fertőzött, kidőlt kőriseket lát a környezetében, azt mielőbb jelezze a helyi erdőgazdálkodásnak.
Augusztus elején a Fertő-Hanság Nemzeti Park az önkormányzattal együtt helyszínelt a súlyos állapotú lébényi erdőben. A térséget egy új, a kőrisekre komoly veszélyt jelentő betegség támadta meg, amelynek hatására életveszélyessé vált az erdőben való tartózkodás is. A gombás fertőzés 8-10 éve jelenhetett meg az erdőben, azóta a kőrisek több, mint fele teljesen elpusztult – olvasható a Fertő-Hanság Nemzeti Park közleményében.
Egy gombafaj okozza a fafajtára veszélyes hajtáspusztulást, ami tápanyagszállítási zavarokat idéz elő a növényben. Először a levelek barnulnak meg és száradnak el, majd az ágak, a törzs és a gyökerek is, míg végül bekövetkezik a teljes száradás. A beteg fákban megjelennek a másodlagos károsítók, korhadéklakók, így azok rövid időn belül teljesen elpusztulnak és kidőlnek.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park vezetőségének többször is jelezték a lébényiek, hogy az erdő életveszélyes. A terület viszont eddig osztatlan közös tulajdonban volt, és az elődeimnek nem volt jogosultsága az erdőgazdálkodásra. Kinevezésem után az egyik első terepi bejárásom a lébényi erdőbe vezetett, magam is láttam az áldatlan állapotokat. A tulajdonviszonyok rendezésének folyamatán azóta rajta tartom a szemem, így reményeink szerint ősszel elkezdhetjük a terület rehabilitációját.
– mondta el Kulcsárné Roth Matthaea, a Fertő-Hanság Nemzeti Park igazgatónője.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A kőrisek hajtáspusztulása egy új erdészeti probléma, aminek mielőbb meg kell akadályozni a terjedését, tette hozzá a szakértő. Az utóbbi évtizedekben a szilfa kapcsán bebizonyosodott, hogy egy-egy fertőzés az érintett fafajta teljes pusztulásához is vezethet. Ez a folyamat reményei szerint a kőrisfák esetében még visszafordítható, ha azonnal lépéseket teszünk a beteg területek rehabilitációjára.
Címlapi kép és fotó: Fertő-Hanság Nemzeti Park