Kajszi-nagyhatalom lettünk: ennyi barackot még sosem láttunk a fákon!

HelloVidék2019. július 3. 10:31

A kajszibarack szezonjának a közepén járunk, a szegedi Mars téri piacon az amúgy nem túl erős keddi napon is óriási volt a kínálat ebből a gyümölcsből. A nagycsarnokba csak kevés kajszi jutott, itt 550 forintot kértek kilónként, míg a kinti asztaloknál 300–350 forint körüli áron adták a gyümölcsöt – írja a délmagyar.hu.

Szegeden 300 forint körüli, kicsivel az alatti áron több helyen is láttunk lekvárnak való barackot, aprót vagy kicsit túlérettet. Ennek ismeretében nem volt jó ajánlat a 200 forintos ár a külön ládában kínált, már valóban csak válogatás után felhasználható barackért, aminek azért 30–40 százalékát el kell dobni. A piac legolcsóbb, még normálnak nevezhető kajsziját 250 forintért kínálták, de az már tényleg igencsak apró volt.

A piac legdrágább kajszibarackját kilónként 900 forintért kínálták. Ez saját termelésű, szatymazi volt a kiírás szerint.

A Szegedi Zöldség és Gyümölcs Nagybani Piacon kedd reggel a magyar kajszit 300–350 forintért kínálták, import már csak mutatóban volt, maximum 10 százaléka lehetett a teljes felhozatalnak. A választékbővítő portéka kilóját 450–500 forintért adták.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképe szerint az idén jó termésre számítanak a gazdák a tavalyi nagyon rossz év után. A jó ez esetben kissé visszafogott minősítés, Szegeden senki sem látott még ilyen rengeteg kajszit a fáján, nem győzik a gyümölcstől roskadozó ágakat alátámasztani, hogy le ne törjön.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Egyre népszerűbb a gazdálkodók körében a kajszi, ennek köszönhetően termőterülete növekszik az országban. Jelenleg mintegy 5,8 ezer hektáron érik, az ültetvényekről az előzetes termésbecslés alapján az idén körülbelül 32 ezer tonna gyümölcsöt szedhetnek le. Legjelentősebb termőtája Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van, ahol csaknem 1500 hektár található. Nagyobb területek találhatók még Bács-Kiskun, Fejér, Pest és Tolna megyében. Az elmúlt években átlagosan 24 ezer tonnányi volt a termés, tavaly viszont ennél jóval kevesebbet, alig 10 ezer tonnát szedhettek. A termés 70 százalékát az ipar használja fel, csak a többit értékesítik a friss piacon.

A hazai fogyasztás növekedése mellett a magyar kajszi egyre keresettebb külföldön is, évek óta egyike a legmagasabb áron értékesíthető kertészeti exporttermékeknek. Az elmúlt években 3,5 ezer tonna körüli volt a kivitel, zömmel Ausztriába és Németországba mentek a szállítmányok.

Címkék:
gyümölcs, barack, kajszibarack, mezőgazdaság, kajszi, lekvár, hellovidék, baracklekvár,