MTI • 2019. június 23. 09:32
Több mint húszezer látogatót várnak az 53. hortobágyi lovasnapokra július 12. és 14. között - közölték a szervezők a 320 éves hortobágyi nagycsárdában, a találkozó sajtótájékoztatóján.
Széles Diána, Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere felidézte, hogy a hajdú-bihari megyeszékhely három éve kapcsolódott be a lovasnapok szervezésébe, s azóta egyfajta hagyományőrző és kulturális fesztivállá is vált a korábban elsősorban a lovas versenyekről szóló rendezvény. Debrecen tízmillió forinttal támogatja az idei programsorozatot.
Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. igazgatója kiemelte: a kulturális világörökség helyszínen a hagyományos csikósverseny, fogathajtó verseny és díjugratás mellett megrendezik a Nemzeti Vágta hortobágyi elővágtáját is.
Az idén a Hortobágyi Nemzeti Parkkal közösen 1,5 hektáros gyermek lovasfalut is működtetnek, de nem marad el az esti méneshajtás sem, a 320 éves nagycsárdában pedig megújult étlappal, a hagyományos pásztorételek mellett házi bivalyhússal, szürke marhából készült gulyással és racka juh húsából készült töltöttkáposztával várják a vendégeket
- tette hozzá. Az ételekhez a Debrecen egykori szőlőskertjéből, Érmellékről származó Bakator bort kínálják, ami több mint 300 éve a csárda bora volt - fűzte hozzá Medgyesi Gergely Árpád.
Bendes Csaba, a Nemzeti Vágta elővágta és nevezési igazgatója jó döntésnek nevezte, hogy három évvel ezelőtt Hortobágy is az elővágták helyszíne lett. A Nemzeti Vágta mára a Kárpát-medence legnagyobb lovas versenye: a 16 elővágtából ötöt a határon túl rendeznek - mondta megjegyezve, hogy a felnőtt versenyek mellett most először gyerekeknek "kishuszár" versenyt is rendeznek a Hortobágyon.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Szladek Róbert ménesvezető a sajtótájékoztatón kiemelte: négy versenyhelyszínen lesznek események a három napon, a csikósversenyt némileg átalakítják, ezáltal gyorsabbá, izgalmasabbá teszik. A fogathajtó versenyszámok között a szimultán és a kombinált hajtás mellett most először rendeznek váltó csapatversenyt, amikor három fogat lesz egyszerre a pályán.
Bódor Edit, a debreceni Főnix rendezvényszervező igazgatója a lovasnapok kulturális kínálata közül kiemelte a csárda sátrat, ahol mások mellett a Kelet Brass Band, Dánielfy Gergő és az utazók lépnek fel, míg a retro nagyszínpadon Caramel, Balázs Fecó és Wolf Kati énekel, de lesz Retro party is B. Tóth Lászlóval.