Új magyar találmány született: már le is védették az arany tésztát

HelloVidék2019. június 19. 10:00

Fodor Izabella, egy cserkeszőlői tizenhét éves lány arany tésztát talált fel. Az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen második helyezést ért el, ötletét levédették. Távlati céljai között szerepel, hogy a Nobel-díj-átadáson bemutathassa vizsgálódásainak eredményeit – írja a Szoljon.hu.

Fodor Izabella, a tiszaföldvári Hajnóczy József Gimnázium, Humán Szakgimnázium és Kollégium tizedikes tanulója. Az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen saját kutatásával második helyezést ért el. A megméretések során a Kárpát-medence száztizenkét középiskolás diákja jutott a döntőbe.

Izabella két éve csatla¬kozott a szentesi Studium Ge¬nerale kutatócsoportba, ahol konzulense, dr. Lantos Ferenc javaslatára kezdett foglalkozni a biokémia ezen ágával. Kutatása elején Hajdú Mónika mentorálta, ötletének kidolgozása közel másfél évet vett igénybe. A háromfordulós verseny során akadémikusokkal és gazdasági szakemberekkel konzultált.

A kutatásomról írnom kellett egy szakdolgozatot, amit huszonkét tagú zsűri nézett át és véleményezett. Kidolgozásra javasolták a témámat, ami azt jelentette, hogy Budapestre jártam, míg megvizsgálták, mennyire eredeti az ötletem és megvalósítható-e. Az utolsó, májusi fordulóban öt percben kellett az akadémikusok előtt bemutatni a kutatást és az eredményeket.

– mondta Fodor Izabella.

A tészta és a tojás voltak munkájának fő kulcsszavai, ezek karotinoid-tartalmának növelésére irányult a kutatás. Az emberi szervezet számára hasznos vegyület például a sárgarépában fordul elő, amely köztudottan jó hatással van a látásra. A tizenhét éves lány úgynevezett „arany tésztát” állított elő, amelynek az ázsiai régió országaiban fontos szerepe lehet, hiszen a rizsben a fent említett anyag nem vagy csak igen kis mértékben fordul elő.

Vizsgálatai során feltárta a fűszerpaprika karotin¬anyagait, az őrleményt kukoricadarába keverve megetették tyúkokkal, majd a Pécsi Tudományegyetem speciális laboratóriumában elemezték a tojás sárgáját.

A fűszerpaprikában megtalálható az összes karotinoid anyag nélkülözhetetlen az éles látás kialakulásában, ezek igen magas koncentrációban rögzültek a tojásban és tésztában is, sőt még olyanok is fellelhetőek bennük, amik erősíthetik az immunrendszert.

– mesélte Izabella.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ebből az alapanyagból a továbbiakban tésztát gyúrtak, melyben a megemelkedett szint hasonlóan volt jelen. Viszonyításként bevizsgált gyógyszertárban kapható látáserősítő tablettát is, azt tapasztalva, hogy a dobozban tárolás során a hatóanyaga csökken, így a tojás, valamint a tészta hatékonyabb, stabilabb és nagyobb karotinoid-forrásnak tűnik a Távol-Keletre.

Fodor Izabella kutatásával bekerült a TUDOK – Kutató Diákok Mozgalmába, a fiatal tudósok közé, és elnyerte a Kárpát-medencei Konferencia nagydíját is. Mivel még nincs tizennyolc éves, így nem utazhatott el a Nobel-díj-átadóra, de tervei között szerepel, hogy jövőre bemutassa kutatását külföldön is. Munká¬ját ösztöndíjjal támogatják, egyetemi felvételijéhez plusz pontokat is kapott Izabella, aki tizedikes lévén még kissé bizonytalan a továbbtanulást illetően.

Mindenképpen biokémiai kutatásokkal szeretnék foglalkozni, de még nem döntöttem, hogy mérnöki vagy orvosi pályát választok.

– mondta Izabella.

Címkék:
arany, kutatás, tészta, magyar, hellovidék, biokémia,