Olyat csinált a Győri ETO, ami még egyetlen magyar csapatnak sem sikerült

HelloVidék/MTI2019. május 12. 21:13

A Győri Audi ETO KC ötödik alkalommal nyerte meg a női kézilabda Bajnokok Ligáját, miután a vasárnapi fináléban 25-24-re legyőzte az orosz Rosztov-Don csapatát a budapesti négyes döntő második játéknapján.

A Győri ETO nyolcadik alkalommal játszott BL-döntőt, és sorozatban harmadszor nyert. Hasonló remek szériára legutóbb az osztrák Hypo Niederösterreich volt képes, amely 1992 és 1995 között négyszer győzött. A Rosztov tavaly volt először elődöntős, és az idei volt az első fináléja.

A győriek keretéből hiányzott a cseh jobbszélső Jana Knedliková, akinek a lovaglóizma a szombati elődöntőben sérült meg. Az oroszoknál a beálló Majja Petrova és a brazil irányító Ana Paula Rodrigues nem játszott.

A 2016-os olimpia és a tavaly decemberi Európa-bajnokság legjobb játékosának is megválasztott Anna Vjahirjeva vezérletével támadásban és védekezésben is jól kezdett a Rosztov, amely a 12. percben vezetett először két góllal (7-5). Az ETO hibáit kihasználva a hat olimpiai bajnokkal felálló oroszok gyors ellenakciókat vezettek, védekezésben pedig hatos falat alkalmaztak, amelynek nem találta az ellenszerét a némileg statikusan támadó címvédő.

Danyi Gábor vezetőedző időt kért, majd kapust cserélt, és a francia Amandine Leynaud-t a norvég Kari Aalvik Grimsbö váltotta. A folytatásban mindkét kapu előtt sokkal hatékonyabbnak bizonyult csapata, és egy 7-1-es sorozattal zárta le az első félidőt (15-11).

A második felvonás elején felváltva születtek a gólok, majd a lengyel játékvezetők a 37. percben egy súlyosnak minősített szabálytalanság miatt végleg kiállították a győriek holland irányítóját, Nycke Grootot. A karmesteri pálcát a norvég Stine Oftedal vette a kezébe, és részben neki is volt köszönhető, hogy csapata előnye sokáig nem csökkent.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A hajrára fordulva azonban Kszenija Makajeva és a holland Lois Abbingh találataival két gólra felzárkózott a Rosztov, eközben a két csapat játékosai és a szurkolók is sokat bosszankodtak a bírók tevékenysége miatt. Az oroszok a kulcsfontosságú pillanatokban többször is hibáztak, a Győr viszont az utolsó percekben képtelen volt kapuba találni, így 37 másodperccel a vége előtt Abbingh büntetőjével a Rosztov már csak egy gólra volt a címvédőtől, sőt, végül az egyenlítésért is támadhatott, de nem járt sikerrel.

A két csapat hetedszer találkozott egymással, a Győr mérlege két vereség és immár öt győzelem a Rosztov ellen. A győri játékosok közül Eduarda Amorim és Görbicz Anita mind az öt BL-győzelemnek részese volt.

Fotók: MTI/ Czagány Balázs (címlapkép); Kovács Tamás

Címkék:
hellovidék, görbicz anita,