Falusi CSOK: Jász-Nagykun-Szolnok megye - az érintett települések teljes listája!

HelloVidék2019. április 12. 15:45

A Kormány honlapján publikált hivatalos lista szerint Jász-Nagykun-Szolnok megyében 53 településen lesz elérhető a Falusi CSOK. A HelloVidék mutatja a Jász-Nagykun-Szolnok megyei települések teljes listáját, ahol használt lakóingatlanra is elérhető lesz a támogatás. A Falusi CSOK-ot egy- két- és háromgyermekes családok is igényelhetik.

A HelloVidék falusi-csok település keresője - információk, lakásárak, statisztikák

A tanyákra is kiterjedő falusi CSOK-nak köszönhetően az egygyermekes családok 600 ezer forint, a kétgyermekes családok 2 millió 600 ezer forint, a háromgyermekes családok pedig 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapnak használt lakás vásárlására vagy annak korszerűsítésére, bővítésére, tanyák esetében is. Mint ismert, a kormány határozata szerint a Falusi CSOK az 5000 fő alatti településeket érinti, azokat, ahol a lakosságszám 2003-hoz képest nagyobb mértékben csökkent, mint az országos átlag (ahol a 2003. január 1-jei népességszámhoz képest nem éri el a 95 százalékot a mostani népesség.)

Fontos tudni, hogy vásárlásra - új lakás kivételével - legfeljebb a támogatási összeg fele fordítható. Meghatároztak továbbá minimális négyzetméterhatárokat - követve ezzel az általános CSOK szabályait -, a visszaélések kiszűrésére pedig feltételül szabják a legalább egyéves folyamatos - a legmagasabb támogatási összegnél kétéves - biztosítási jogviszonyt, az erkölcsi bizonyítványt, valamint azt, hogy közeli hozzátartozótól, saját tulajdonban álló gazdasági társaságoktól nem lehet ingatlant vásárolni. A lakásban kötelező bentlakást pedig várhatóan a jegyzők bevonásával ellenőrzik majd.

A CSOK-ot használt lakásra is akkora összegben lehet majd igénybe venni az érintett kistelepüléseken, mint máshol az új építésű lakásokra. A 3 gyermeket nevelők vagy vállalók például tehát 10 millió forintot vehetnek fel használ lakásra is. A Falusi CSOK-ot várhatóan 2019. július 1-től lehet igényelni a támogatást nyújtó kereskedelmi bankokban.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Falusi CSOK településeinek listáját, megyei bontásban ITT TALÁLOD!

Falusi CSOK - Jász-Nagykun-Szolnok megyei települések listája:

  • Abádszalók
  • Alattyán
  • Besenyszög
  • Cibakháza
  • Csataszög
  • Csépa
  • Hunyadfalva
  • Jánoshida
  • Jászágó
  • Jászalsószentgyörgy
  • Jászboldogháza
  • Jászdózsa
  • Jászivány
  • Jászjákóhalma
  • Jászszentandrás
  • Jásztelek
  • Kenderes
  • Kengyel
  • Kétpó
  • Kőtelek
  • Kuncsorba
  • Mesterszállás
  • Mezőhék
  • Nagyiván
  • Nagykörű
  • Nagyrév
  • Öcsöd
  • Örményes
  • Pusztamonostor
  • Rákócziújfalu
  • Szajol
  • Szelevény
  • Tiszabő
  • Tiszabura
  • Tiszaderzs
  • Tiszagyenda
  • Tiszaigar
  • Tiszainoka
  • Tiszajenő
  • Tiszakürt
  • Tiszaörs
  • Tiszapüspöki
  • Tiszaroff
  • Tiszasas
  • Tiszasüly
  • Tiszaszentimre
  • Tiszaszőlős
  • Tiszatenyő
  • Tiszavárkony
  • Tomajmonostora
  • Tószeg
  • Vezseny
  • Zagyvarékas

A HelloVidék falusi-csok település keresője - információk, lakásárak, statisztikák

Címkék:
család, otthonteremtés, csok, családok otthonteremtési kedvezménye, családtámogatás, hellovidék, orbán csomag, falusi csok, falusi csok települések listája,