HelloVidék • 2019. április 2. 17:01
Az alvászavar ma már szinte népbetegség, amit az óraátállítás még inkább tetéz. Gyuri bácsi szerint a gyógynövények mellett a kevesebb idegeskedés és a kütyük kikapcsolása segíthet a legtöbbet. Nézzük, milyen teákat ajánl a bükki füvesember rossz alvóknak.
Mindig is szerettem aludni. Figyelek arra, hogy a napi 9 óra alvás meglegyen. Este 9-kor fekszem, mert úgy tudom, hogy az éjfél előtti alvás pihentetőbb, és reggel 6 órakor kelek
– mondja az ország füvesembere és hozzáteszi, hogy régen korántsem volt ennyi probléma az alvással. Szerinte ennek az lehet az oka, hogy őseinket kevesebb idegi hatás érte, s hogy sokkal több fizikai munkát végeztek. Gyuri bácsi még soha életében nem aludt rosszul.
Bárhogyan is legyen, az biztos, hogy napjainkban egyre több a rosszul alvó ember, ezért az alvásbetegségek is nagyobb figyelmet kapnak. Az Alvás Világnapján márciusban megtartott budapesti konferencián például elhangzott, hogy ma már több mint 200-féle alvásbetegséget tartanak számon.
A népgyógyászat szerencsére már évszázadok óta ismer olyan gyógyfüveket, amelyekkel az idegességet, (ma már stressznek hívjuk), és az álmatlanságot is kielégítően tudja kezelni, nézzük, melyek azok.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Gyógynövények alvásproblémákra
Gyuri bácsi elsősorban a nyugtató hatású gyógynövényeket ajánlja a különféle alvászavarokra. Általános javallata, hogy a gyengébb hatású gyógynövényből készült teát délelőtt, az erősebbet lefekvés előtt fogyasszuk el.
- A legenyhébb nyugtató-altatószer a citromfű, ezt akár kismamák is fogyaszthatják. Hatása enyhe, kíméletes. Érdemes délelőtt inni egy csészével, és ha nem súlyos alvászavarral van dolgunk, akkor este a második csészével. Ugyanilyen jó, kíméletes hatása lehet a levendulából készült teának is.
- A macskagyökér nagyon kellemetlen illatú és ízű növény, ám a belőle készült gyógytea meglepő módon finom. Ez a növény a macskákra delejes hatással bír - innen a népies elnevezése. Latin neve viszont (Valeriana officinalis) arra utal, hogy a gyógyszeriparnak is kedvelt alapanyaga, hiszen a hasonló nevű, népszerű nyugtatót a macskagyökér hatóanyagának szintetizálásával fejlesztették ki. Alvásproblémákra ez az egyik legjobb gyógynövényünk. Nemhiába alkalmazza Gyuri bácsi a külön az álmatlanságban szenvedőknek kifejlesztett Macskagyökeres teakeverékében is. Ezt a teát stresszes élethelyzetekben kúraszerűen is lehet fogyasztani. Lefekvés előtt félórával kell meginni egy csészével, és itt is figyeljünk arra, hogy egyéb altatószerekkel együtt ne alkalmazzuk.
- Az orbáncfüvet szintén hangulatjavító, stresszoldó szerként használják, de a nyugodt alváshoz is hozzásegít. Az orbáncfű 2019-ben az év gyógynövénye lett, nyilván nem véletlenül, hiszen manapság talán a legnagyobb megbetegítő tényező a stressz. Megfelelő dózisban akár az ingadozó kedélyállapotot és a depressziót is képes kordában tartani. Fontos tudni, hogy 6 hét után szünetet kell tartani a fogyasztásában. Egyéb hangulatjavító szerek hatását befolyásolhatja, ezért együttes alkalmazásukról mindenképpen egyeztessünk orvosunkkal.
- Gondolná, hogy a sör legfontosabb alapanyaga, a komló is nyugtató, altató hatással bír? Anekdoták szerint a komlót betakarító munkások rendre elszunyókáltak a komló szárítása, feldolgozása közben. A fitoterápiában a komlótobozt használják - elsősorban teakeverékekben.