HelloVidék • 2019. március 13. 10:02
Néhány napja eltűnt a víz a tározóból Nagykálló-Harangodon. A vízügyi szakemberek rendszeresen leeresztik a vizet, azonban most hosszabb ideig száraz lehet a tófenék. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) igazgatója arról árult el részleteket a szon.hu-nak, hogy mi történt a tóval, mikor vehetik ismét birtokba a halak és a kirándulók.
A Harangodi-tározó és az azt tápláló és többletvizeit elvezető Kállai-főfolyás a FETIVIZIG vagyonkezelésében van. Elsődlegesen belvíztározásra, a halászatra szolgál, emellett pedig természetvédelmi élőhely is.
Az igazgatóságnak kötelezettsége az állami tulajdonban lévő vízi létesítmények üzemeltetése, fenntartása, rekonstrukciója és fejlesztése. Ennek a feladatnak tesz eleget a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság azzal, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatósággal (OVF), valamint más vízügyi igazgatóságokkal konzorciumban pályázatot adtak be felújítási munkák elvégzésére. A beadott pályázat megkapta a támogatást.
Az 1979-ben épült tározón üzembe helyezése óta ütemezetten nem történt nagyobb volumenű mederkotrás, rekonstrukció, ezért az évek alatt felhalmozódott és leülepedett iszap kedvezőtlen hatással volt a tározó vízminőségére. A felújítás előkészítése során több alkalommal egyeztettünk a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósággal, a tározó halászati hasznosítójával és a helyi önkormányzattal, hogy általuk is támogatott tervek szülessenek
– mondta el Bodnár Gáspár, a FETIVIZIG igazgatója.
A kivitelezés tavaszal indul, melynek első lépése az iszap kiszárítása. Jövő héten nyitják meg a száradást segítő víztelenítő csatornákat, év közepétől pedig nagyobb volumenű, látványosabb munkák kezdődnek. A mederkotrást év végére tervezik befejezni, a tározó feltöltése csak ezután indul majd.
A jövő évi mezőgazdasági, halászati és turisztikai idényt kedvező hidrológiai helyzet esetén már megfelelő vízkapacitással tudja kiszolgálni a tározó
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
– mondta Bodnár Gáspár.
A projektnek köszönhetően várhatóan javul a belvízelvezető rendszer üzembiztonsága, az aszályos időben felhasználható öntözővíz mennyisége nő és a minősége is jobb lesz.
Címlapképünk illusztráció.