HelloVidék • 2019. február 26. 14:01
Egyre nagyobb területen jelennek meg aranysakálok és farkasok Magyarországon: a sakálokkal leginkább a Dél-Dunántúlon, farkasokkal pedig a Bükkben találkozhatunkl. Az Északi-középhegységben állandó jelleggel telepedett meg a hiúz, és ha a medvék vándorlása a tavalyihoz hasonlóképpen alakul, ismét újra nagy számban megjelenhetnek északon, de az is megtörténhet, hogy visszahúzódnak a Tátrába - közölte a Magyar Nemzet.
Szakemberek szerint az elmúlt évtizedekben még soha nem volt ekkora a sakálállomány Magyarországon. A leginkább Somogy és Baranya megyében szaporodtak el az aranysakálok, nagyjából hat és fél ezer példányt tartanak számon jelenleg, de Bács-Kiskun megye északi részén és a budai hegyekben is megjelentek.
Az eredetileg hazánkban honos aranysakál egy időre teljesen eltűnt, és csak a nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején jelentek meg Magyarországon - Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivőjének ismertetése szerint.
A Dél-Dunántúlon főként nagyvadas területek vannak, amelyek – elsősorban télen – bőséges táplálékot biztosítanak az aranysakáloknak. Ezek az állatok jellemzően pockokat, egereket, apróbb emlősöket, érési időben gyümölcsöket is fogyasztanak, de a dögöket is megeszik, amelyből főként télen találnak többet
- mondta el Horváth Zoltán, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság közép-drávai tájegységének vezetője.
Az aranysakál terjedése hatással lehet az őzállományra is, mert a rókához hasonlóan – táplálékszegény időszakokban – az őzszaporulat egy részét is elfogyaszthatják.
Az emberre a sakálok veszélytelenek.
JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 870 000 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 56 207 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,75%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 343 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hazánkban élő három nagyragadozó közül a farkas és a hiúz állandó jelleggel megtelepedett a Bükkben és környékén. Idén január 10–11-én a Bükkben és a Tarna–Lázbérc Tájegységben végrehajtott szinkronszámlálás, a korábbi észlelések, valamint a kameracsapdák információi alapján az év elején egy minimum öttagú falka tartózkodott huzamosabb ideig a Dél-Bükkben – tájékoztatott a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság.
Az éppen most zajló párzási időszak alatt intenzív a farkasok mozgása, nagy területeket járnak be, és olyan helyeken is megjelenhetnek, ahol korábban nem akadtunk nyomaikra, esetleg nem is számítottunk megjelenésükre
- közölték.
A medvék egyelőre téli álmukat alusszák, de az enyhe időjárás miatt idén hamarabb ébredhetnek.