Újabb külföldi befektetés Debrecenben: gyárat nyitnak a dánok

MTI2019. február 14. 16:00

A nehézkorróziós festékgyártás meghatározó magyarországi szereplője, a Powder Trade Kft. nyitott keverőüzemet Debrecenben, amivel új iparág költözött a városba, amelyet kedden adtak át a helyi nemzetközi repülőtér melletti innovációs parkban.

A dán Hempel cégcsoport hivatalos partnere Budapest után második üzemét nyitotta meg Magyarországon, de mint azt Szabó Imre igazgató a debreceni üzemátadáson elmondta,

Itt nem állnak meg, tovább terjeszkednek Erdély felé.

Hozzátette: Debrecenben nem csak forgalmazzák, illetve gyártják a Hempel termékeit, de szeretnék megteremteni a képzés hátterét is, mert jelenleg Magyarországon nincs nehézkorróziós szakemberképzés. Ennek érdekében már felvették a kapcsolatot a Debreceni Egyetemmel.

Szabó Imre közlése szerint a debreceni üzem megnyitásával két új munkahelyet teremtettek, ezzel Magyarországon tizenkét főt alkalmaznak, éves árbevételük 1,5 milliárd forint, amit néhány éven belül szeretnének megduplázni. Alexander Popely, a Hempel cégcsoport regionális igazgatója elmondta: a dániai cég a világ 78 országában 25 gyárral van jelen és összesen 6500 főt foglalkoztat.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 170 925 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el,  havi 138 454 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,68% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 7,00%, a  Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,49%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

A korrózióvédelmi megoldásaikkal hajókat, ipari létesítményeket, stadionokat "konzerválnak", de referencia munkáik közé tartozik a párizsi Eiffel-torony, vagy a londoni Tower híd is.

Barcsa Lajos, Debrecen gazdasági alpolgármestere kiemelte: az elmúlt években megvalósult gazdaságfejlesztési lépések "befektetési spirált indítottak el Debrecenben". Ennek része a Powder Trade Kft. megjelenése, amivel új iparág költözött a városba, szakképzési elképzelései pedig összhangban vannak az önkormányzat szakképzés-fejlesztési terveivel. Emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években 600 milliárd forint működő tőke érkezett Debrecenbe, hatezer új munkahelyet teremtve.

Címkék:
gyár, debrecen, hellovidék,